Vereséggel kezdték a magyar lányok a vb-t

A magyar női jégkorong-válogatott 4-1-es vereséget szenvedett a kanadai csapattól a finnországi U18-as A csoportos világbajnokság szombati nyitányán.

A magyar lányok remekül helyt álltak Kanada ellen, hiszen a tengerentúli válogatott az USA mellett uralja a mezőnyt, így már az is komoly eredménynek számít a juharlevelesek ellen, hogy a középső etapot 1-1-re hozta válogatottunk.

A kanadaiak egyébként annyit hokiztak ki magukból ellenünk, amennyi kellett a sikerhez, így nem meglepő a győzelmük. Az egyetlen magyar gólt egyébként Horváth Tifani szerezte.

A nyolccsapatos vb-n két négyes csoportban küzdenek a válogatottak, az első helyezettek automatikusan az elődöntőbe jutnak, míg a másodikok és harmadikok egymás ellen keresztbe játszanak a legjobb négy közé kerülésért. A két csoport utolsó helyezettje egymással küzd meg a bennmaradásért. Magyarország már vasárnap bebiztosíthatja a bentmaradást a többi eredmény miatt, hiszen a finnek legyőzték a németeket, így ha mi is megverjük őket, akkor már biztosan nem esnek ki a lányok az A csoportból.

Magyar női jégkorongozók eddig semmilyen korosztályban nem szerepeltek a legmagasabb osztályban.

Eredmény – U18-as női jégkorong vb
A csoport, 1. forduló:
Kanada-Magyarország 4-1 (1-0, 1-1, 2-0)
A magyarok gólját Horváth Tifani szerezte. 

A további program:
vasárnap:
Magyarország-Németország
kedd:
Magyarország-Finnország

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.