Sport

Ezért rajongunk az amerikai sportokért

nfl (nfl, houston texans, green bay packers, )
nfl (nfl, houston texans, green bay packers, )

Idén ősszel csak az NBA és az NFL szerelmeseihez volt kegyes a sors. Lássuk, ez a két liga milyen szép jelenetekkel örvendeztette meg a fanatikusokat.

A hoki szerelmesei most hoppon maradtak, hiszen bérvita miatt nem indult el a bajnokság. Tavaly ezt az utat már végigjárta az NBA és az NFL is, de szerencsére ott hamar megoldódott a probléma, vagyis tíz évre aláírták az új kollektív szerződést.

Így idén ősszel már tényleg csak azzal kellett foglalkozniuk a kosárlabda és az amerikaifoci rajongóinak, hogy melyik lesz a legjobb csapat, ki okozhat meglepetést, beválnak-e az új igazolások, egyszóval magára a játékra, így nem maradtunk szép jelenetek és rekordok híján.

Az NBA-ben például elég, ha csak megemlítjük Kobe Bryant nevét. A Los Angeles Lakers kosarasa ugyanis átlépte a 30 ezer pontos álomhatárt. A 34 éves, ötszörös NBA-bajnok, 14-szeres All Star-válogatott előtt mindössze négy játékos volt erre képes: Wilt Chamberlain 35, Kareem Abdul-Jabbar és Karl Malone 36-36, míg Michael Jordan 38 évesen gyűjtötte be 30 ezredik NBA-pontját.

De több klub is túl van egy franchise-rekordon, a San Antonio Spurs például még novemberben állított be egy 40 éves csúcsot, hiszen négy győzelemmel kezdték a szezont, a Los Angeles Lakers pedig a 31. játéknapon a Denver ellen zárt 17 triplával, ami szintén klubcsúcs.

Az NFL-ben annyival másabb a helyzet, hogy ott a fiúk már az alapszakasz végén járnak: már csak egy forduló van a rájátszásig, így jóval több rekordot jegyezhettünk fel.

Csak hogy a legkomolyabb mérföldköveket említsük: Calvin Johnson (Detroit) 17 éves csúcsot döntött meg egy szezonban elkapott 1892 yardjával, Peyton Manning csatlakozott Dan Marinóhoz és Brett Favre-hoz, hiszen a Broncos irányítója elérte a 400. touchdown átadását, míg Andrew Luck, a Colts irántója újonc rekordot döntött azzal, hogy a Miami ellen 433 yardot passzolt.

Végül lássuk az ősz legszebb jeleneteit.

LeBron James zsákolása a Cetlitc ellen:

Vick Ballard önfeláldozó touchdownja:

David Morgan ninja-mozdulatsora a Buccaneers otthonában:

0.31-től érdemes figyelni Monta Ellis dupláját:

Knowshon Moreno a liga egyik legkeményebb védőjét ugrotta át:

Az év fumble utáni labdaszerzése. Bemutatja az Arizona Cardinals:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik