Sport

Uszoda épül a Tüskecsarnok mellé

tüskecsarnok (tüskecsarnok)
tüskecsarnok (tüskecsarnok)

Úgy döntött a kormány, hogy a Tüskecsarnok mellett egy nagymedencés uszoda épüljön – jelentette be Vígh László kormánybiztos és Giró-Szász András kormányszóvivő. A beruházással Magyarország legmodernebb és csaknem húsz sportág befogadására alkalmas sportkomplexuma jön létre.

Vígh László jelezte, hogy 2,2 milliárd forintból 2014 harmadik negyedévére készülhet el az uszoda, míg az 1996 óta félkész állapotban lévő Tüskecsarnok átadása 2014 tavaszára várható.

„A két létesítmény a XI. kerület, Dél-Buda, sőt az egész főváros számára hiánypótló lesz, hallgatók, diákok, szabadidős sportolók és élversenyzők is használhatják majd. Az elmúlt hónapokban a sportági szakszövetségekkel és az egyetemi, főiskola sportélet képviselőivel egyeztettünk a beruházásokról, az igényeiket, kéréseiket beépítettük a tervekbe” – hangsúlyozta a kormánybiztos, és hozzátette: minden egyes sportra fordított forint kétszeresen-háromszorosan megtérül.

A versenyek megrendezésére kiválóan alkalmas, ötvenméteres medencéhez egy tanmedence is tartozik majd, a szükséges wellness- és kiszolgáló funkciókat biztosító helyiségek mellett. A lelátón 1000 néző foglalhat helyet.

„A Tüskecsarnokkal kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy még pénteken beadjuk az engedélyes terveket a hatóságoknak, a kiviteli tervek még idén elkészülnek, és ezek alapján hamarosan elindítjuk a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást” – fűzte hozzá Vígh László.

Giró-Szász András kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kabinetnek megalakulása óta kiemelt célja az egyetemi és diáksport erősítése, fellendítése, ehhez pedig a megfelelő létesítményeket is biztosítani kell.

„A kormány megalapította az élsportolóknak járó Sportcsillag ösztöndíjat, ezzel arra kívánja ösztönözni a legjobbakat, hogy hazai felsőoktatási intézményeket válasszanak, és ne külföldre menjenek tanulni. Fontos eszköz az egyetemi sportélet erősítésére a létesítmények biztosítása is, és a kabinet most a Tüskecsarnok mellett egy 50 méteres uszoda kialakításáról döntött” – mondta a kormányszóvívő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik