Sport

A Bajnokok Ligája elődöntőjében a Budaörs

Hazai pályán 3-0-ra legyőzte a horvát STK Dr. Casl együttesét a női asztalitenisz Bajnokok Ligája B csoportjának utolsó mérkőzésén a Budaörs, így a négy közé jutott.

Az már korábban eldőlt, hogy a triót az osztrák Ströck nyeri, és a magyar csapatnak a zárómeccsen elég volt három szettet nyernie a zágrábiak ellen a továbbjutás kiharcolásához.

A feladatot aztán már a párharc első találkozóján teljesítette Pergel Szandra, aki három sima játszmában diadalmaskodott a horvát Suncica Vugrinec felett, így a hátralévő mérkőzések már tét nélkül zajlottak.

A második párban Madarász Dóra egy ideig nem találta az ellenszert a szintén horvát Lea Rakovac játékára, végül azonban – a második és a harmadik szettben is jelentős hátrányból fordítva – 3-1-re jobbnak bizonyult riválisánál.

A harmadik – és mint később kiderült, utolsó – találkozón a budaörsiek ugyancsak horvát légiósa, Cornelia Molnar a japán Josida Micukival nézett farkasszemet, és szoros csatában, döntő szettben legyőzte ázsiai ellenfelét, beállítva ezzel a végeredményt.

Eredmény – B csoport:

Budaörsi 2i SC – STK Dr. Casl (horvát) 3-0

Pergel Szandra – Suncica Vugrinec 3-0 (5, 9, 8)
Madarász Dóra – Lea Rakovac 3-1 (-1, 9, 9, 10)
Cornelia Molnar – Josida Micuki 3-2 (8, -7, 4, -5, 8)

A csoport korábbi eredményei:

SVS Ströck (osztrák)-STK Dr. Casl 3-1
STK Dr. Casl-Budaörsi 2i SC 0-3
STK Dr. Casl-SVS Ströck 2-3
Budaörsi 2i SC-SVS Ströck 2-3
SVS Ströck-Budaörsi 2i SC 3-1

A végeredmény: 1. Ströck, 2. Budaörs, 3. STK Dr. Casl

A trióból az első kettő jutott az elődöntőbe, amelyre – oda-visszavágós rendszerben – februárban kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik