Sport

Jason Mercier lemaradt a rekorddöntésről

dollár (dollár, )
dollár (dollár, )

Nem sikerült beállítani Erick Lindgren rekordját Jason Merciernek, azaz öt egymás követő évben is egymillió dollár felett nyerni élő pókerversenyeken.

Erick Lindgren egészen hihetetlen tettet hajtott végre, amikor 2004 és 2008 között egymást követő öt évben is egymillió dollár feletti nyereménnyel zárta az adott naptári évet. Ezt a rekordot sikerült majdnem beállítani Jason Merciernek, aki végül idén „csak” 520 ezer dollárt nyert, és lemaradt a lehetőségről, hogy jövőre megdöntse Lindgren rekordját – írja a Poker.hu.

Jason Mercier abban az évben tűnt fel a póker ismertebb figurái között, amikor Lindgren pályafutása hanyatlásnak indult. A két amerikai zsugás közül Mercier ázsiója van most a csillagokban, annak ellenére, hogy idén „csak” félmillió dollárt sikerült neki összekártyázni.

2008-ben tűnt fel Mercier az asztaloknál, rögtön egy versenygyőzelemmel mutatkozott be, amikor az European Poker Tour San Remo főversenyét nyerte meg, amivel 1373 ezer dollárt kaszált.

A bemutatkozó éve olyan jól sikerült, hogy végül 3 milliónál állt meg, amit 2009-ben 1,35 millió, 2010-ben 1,06 millió, míg 2011-ben 2,4 millió dollár követett.

Mercier tehát egy rekordbeállítás kapujában állt, azonban az idei éve korántsem úgy sikerült, mint szerette volna, több nagy versenyen is a döntő pillanatban bukott el, vagy egy kicsivel maradt csak le a fináléról.

Az utolsó esélye a Prágai Pókerfesztivál volt, ahol minden létező versenyen elindult, és számos tornán jól is szerepelt, viszont a cseh fővárosban sem hagyta el 2012-es pechje, nem tudott a nagy pénz kötelébe érni, így 520 ezer dollár nyereménnyel fejezte be az idei évet.

Természetesen ennyi pénzzel a fél világ elégedett lenne, emellett Merciernek jócskán van még ideje megdönteni a rekordot, ugyanis még mindig csak 26 éves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik