Sport

Hosszú lett a legjobb nő

hosszú katinka (hosszú katinka)
hosszú katinka (hosszú katinka)

A Vasas sportolója vehette át a legjobb női versenyzőnek járó különdíjat a vasárnap befejeződött isztambuli rövidpályás úszó-világbajnokságon.

Hosszú Katinka közvetlenül a világbajnokság előtt igazolt a fővárosi egylethez és máris elkezdte szállítani az eredményeket. A török városban zajló évzáró viadalon parádés sorozatot produkált, hiszen mind az öt számban, amiben elindult, érmet szerzett: 200 méter pillangón – új vb-csúccsal – és 100 méter vegyesen aranyat, a 200 méter gyorson és 200 méter vegyesen ezüstöt, 400 méter vegyesen pedig bronzot.

Az utolsó versenynapon 200 gyorson begyűjtött ezüstjét követően Hosszú így értékelte teljesítményét: “Nem gondoltam volna, hogy ebből ezüst lesz: az utolsó ötven méteren jóformán azt sem tudtam, hol vagyok, csak kalimpáltam a kezemmel, és próbáltam menni, ahogy csak bírok – ehhez képest én jöttem a legjobb időt ezen a résztávon. Boldog vagyok egyébként, az öt érem remek eredmény, egy aranyat szerettem volna nyerni legalább, örülök, hogy kettőt sikerült – ez sok erőt ad a folytatáshoz.”

A Vasas sportolónője isztambuli eredményességével feltette a pontot idei teljesítményére és így a sport24 Év legjobbjai 2012 közönségszavazásán is a “Legjobb női sportoló” kategóriában várhatóan több szavazatot kap majd.

Szintén a magyar csapattól származó információ szerint a férfiaknál az amerikai Ryan Lochte lett a legjobb, a csapatok közül az Egyesült Államok lett a legeredményesebb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik