Sport

2014-re érhet be igazán a norvég minta

női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, kézilabda, görbicz anita, )
női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, kézilabda, görbicz anita, )

Karl Erik Böhn együttese a női kézilabda-Európa-bajnokságon elér 3. helyezésével hosszú idő után kapaszkodott vissza a világelitbe. Ezzel kvalifikáció nélkül biztosította helyét a 2013-as szerbiai világbajnokságon és ami szempontunkból még érdekesebb, a soron következő 2014-es magyar-horvát rendezésű Európa-bajnokságon is. A norvég kapitány és stábja által elkezdett munka ott érhet be igazán.

A magyar női kézilabda-válogatott a 2000-es olimpiai ezüst, a 2004-es Európa-bajnoki és a 2005-ös világbajnokságon megszerzett bronzérmet követően hét szűk esztendőt élt meg. Érmek tekintetében mindenképp, elfogyasztott szövetségi kapitányokat illetően semmiképp.

A 2005-ös siker Németh Andrást még a pekingi olimpia 4. helyéig pozícióban tartotta, de azt követően lényegében évente csócsáltak meg a lányok egy-egy szakembert – Hajdú János, Imre Vilmos és Mátéfi Eszter sem bírt velük maradandót alkotni.

A szövetség tán ezért húzott egy merészet és bízta meg 2011 augusztusában a norvég Karl Erik Böhnt a szövetségi kapitányi teendőkkel. A szerbiai Európa-bajnokság bronzérme, de még inkább az utóbbi években nem tapasztalt csapategység azt bizonyítja, helyesen tette.

Ha csak pusztán a számokra hagyatkozunk ugyanakkor el kell mondani, a bronzérem korántsem volt diadalmenet. A csapat 8 mérkőzést játszott és száraz mutatók tekintetében 4 győzelem 4 vereséggel zárt, ami ugye 50 százalékos teljesítmény csupán. Viszont rendre akkor nyert, amikor kellett, ami magyar csapattól legalábbis nem mindennapos!!

Görbiczék képesek voltak csapnivalóan játszani – horvátok elleni nyitómeccs, norvégok elleni elődöntő -, zseniálisan, – a románok ellen -, vagy éppen hősiesen küzdve – mint a szerbek elleni bronzmeccsen – és mindeközben úgy kapaszkodtak vissza hét szűk esztendőt követően a világ elitbe, hogy jócskán megfiatalított csapatot rakott össze a kapitány.

Íme a legszebb pillanatok a közönség soraiból

A bronzérmes válogatott legnagyobb erénye, hogy jól keveredik benne a rutin a fiatalos lendülettel. A legidősebb játékos – Vérten Orsi – is csak éppen betöltötte a 30-at, míg a legfiatalabb Planéta Szimonetta az Európa-bajnokságon ünnepelte 19. születésnapját. A csapat többsége 25-27 éves, mondhatni a legjobb korban vannak ahhoz, hogy együtt tartva őket, átgondolt versenyeztetéssel a 2014-es horvát-magyar közös rendezésű Európa-bajnokság budapesti “Final Weekendjén” akár az aranyérem megszerzése is reális cél legyen.

A csapat támadásvezetése az egyik leghatékonyabb volt az Európa-bajnokságon, ugyanakkor védekezésben van még mit csiszolni – ezt is leginkább az összeszokottság, a sok edző, illetve barátságos meccs segítheti.

Ehhez viszont elengedhetetlen a mostaninál kiegyensúlyozottabb teljesítmény és a norvég fóbia leküzdése. Ha addig nem találkozunk az északiakkal valamilyen barátságos meccsen, vagy tornán, erre legközelebb a 2013-as világbajnokságon lesz meg a lehetőség. Mert oda és a hazai rendezésű Eb-re – de jó ezt leírni – már kijutottunk.

A magyar válogatott eredménye számokban:

Ugyan négy győri játékos is bekerült a torna álomcsapatába, de bronzérem ide-vagy oda, közülük egyetlen sem magyar… Ez meglepő, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egyéni teljesítményekben sem maradtunk le a többiektől. Íme egy-két statisztikai adat egyéni, illetve csapatszintről:

Gókirály:
1. Bulatovic Katerina (MNE) 56 gól
2. Görbicz Anita (HUN)  41 gól
7. Tomori Zsuzsa (HUN)

Blokkolás:
1. Frafjord (NOR) 12 blokk
8. Szekeres  Klára (HUN) 8 blokk

Legjobb kapusok:
1. Schülke (GER) 111 lövés 41 védés – 41 százalék
7. Kis Éva (HUN) 97 lövés 34 védés  – 35 százalék

Legtöbb gól:
1. Norvégia 414 lövés 219 gól – 53 százalék
2. Magyarország 392 – 219 – 56 százalék

Blokkolt lövések:
1. Svédország 29 db, 6,3 meccsenként
10. Magyarország 22 db, 2,8 meccsenként

Ajánlott videó

Olvasói sztorik