Sport

Nagy bravúrt ért el a Szolnok az Adria Ligában

A Szolnoki Olaj hazai pályán nagy csatában legyőzte a mezőny egyik legjobb csapatát, a szerb Partizant a férfi kosárlabda Adria Liga 13. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

A két győzelemmel és tíz vereséggel sereghajtó, Adria Liga-újonc Szolnok a nyitónegyedben jelentős előnyhöz jutott, főként a csapatkapitány Báder Márton révén. A 9/3-as mérleggel a 14 csapatos tabella harmadik helyén álló Partizan a folytatásban sem tudott felzárkózni, a félidőben 47-35 volt az állás.

Térfélcsere után fordult a kocka, a harmadik játékrészben mindössze hét hazai pontot láthatott a Tiszaligeti Csarnok 1400 nézője, az utolsó szakasz 54-52-ről indult. Ebben már a szerbek is vezettek (54-57), aztán Nenad Asceric együttese nagy hajrát nyitott és az utolsó perc 68-68-cal kezdődött. A nyáron érkezett lett Ernests Kalve kosarára már nem érkezett válasz, így a magyar bajnok megszerezte harmadik sikerét az Adria Ligában.

A héten az Eurochallenge Kupa legjobb 16 csapata közé jutott Szolnok szerdán a szlovén Novo Mestót fogadja az AL-ben.

Eredmény – Adria Liga, 13. forduló
Szolnoki Olaj-Partizan (szerb) 70-68 (26-17, 21-18, 7-17, 16-16)
A magyar csapat legjobb dobói: Báder 18, Kalve 16, Horváth 13

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.