Sport

Kemény Dénes lett a vízilabda szövetség elnöke

Kemény Dénes (kemény dénes)
Kemény Dénes (kemény dénes)

A következő négy évben a magyar válogatott leköszönő sikerkapitánya irányítja a sportági szövetséget.

A Magyar Vízilabda Szövetség vasárnapi tisztújító közgyűlésén 133 küldött voksolt az eddigi szövetségi kapitányra. Vetélytársa, a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István 108 szavazatot kapott.

Az új elnökség rögtön összeül és a többi közt meghatározza a szövetségi kapitányok kiválasztásának menetét.

“Büszkévé tesz, hogy akik bennem gondolkodtak, saját meggyőződésből tették ezt, én magam semmilyen lobbitevékenységet nem folytattam” – fogalmazott az új elnök, aki egyik első és legfontosabb feladatként a várhatóan legalább 100 milliósra becsült deficit ellensúlyozását jelölte meg.

“Mielőbb meg kell találni azt a támogatót vagy támogatókat, akik ezt a lyukat betömik” – mondta Kemény Dénes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik