Sport

Szolnokon várnak az erősítéssel

Nedeljko Ascserics, a Szolnoki Olaj vezetőedzője (Nedeljko Ascserics)
Nedeljko Ascserics, a Szolnoki Olaj vezetőedzője (Nedeljko Ascserics)

A Szolnoki Olaj nemrég kinevezett edzője, Nenad Asceric mindenféleképp erősítene az együttes keretén.

A magyar bajnok és kupagyőztes Olaj nem feltétlenül úgy kezdte az idényt, ahogy azt a szurkolók várták, hiszen a tavaly EuroChallenge Kupa negyedik helye után, a 2012-2013-as szezonban már az Adria Ligában is képviseli magát a csapat.

A kétfrontos küzdelem felőrölte a szolnokiak erejét, bár az EuroChallenge-ben a Temesvár legyőzésével sikerült továbbjutniuk.

Ennek örült is Asceric, ám tudja, erősíteni kell, hiszen hamarosan megkezdődik a Magyar Kupa, és a bajnokság középszakaszába is bekapcsolódik majd az Olaj.

“Ezzel kapcsolatban azt emelném ki, hogy rengeteg találkozónk van. Nagyon szoros a programunk, meccsről meccsre kevés időnk marad azon agyalni, mit is csinálunk éppen. De ez van, menni kell tovább, és majd meglátjuk, mi sül ki belőle” – mondta a szakember a szolnokiolaj.hu-nak.

“Először is el kell, hogy mondjam, örülök, hogy ezzel az alapvetően jó játékosállománnyal dolgozhatom. Csakhogy a csapatot mostanában is rengeteg sérülés, betegség sújtja. Most úgy gondolkodom erről, hogy várjuk meg az idei évből hátralévő három meccset a Partizan, a Krka és a Cibona ellen. Az ünnepek után ismét edzésbe áll a csapat, és akkor lesz értelme beszélnünk az esetleges erősítésekről. Azt azonban jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy ki, milyen posztra érkezhet, most még konkrét elképzelésem sincs az esetleges új játékosok személyéről.”

A Szolnoki Olaj az Adria Ligában 12 forduló után az utolsó, 14. helyen áll két győzelemmel és tíz vereséggel. Az EuroChallenge Kupában viszont az Oldenburg mögött másodikként mentek tovább, kiejtve a Körmendet és a Temesvárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik