Sport

Kemény Dénes is megpályázza az MVLSZ elnöki posztját

A kétszeres olimpiai bajnok kapus, Gergely István után Kemény Dénes, a férfiválogatott leköszönő szövetségi kapitánya is megpályázza a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki tisztét.

A nemzeti csapatot sorozatban háromszor olimpiai bajnoki címig vezető szakember a válogatott honlapja, a www.vlv.hu számára adott interjúban tudatta, hogy az egyik vezető magyar klub felkérését elfogadva, elvállalta a jelölést az MVLSZ első számú vezetőjének posztjára.

Nyilatkozata szerint a vasárnapi tisztújító közgyűlésen kész kifejteni elképzeléseit a magyar vízilabdasport következő négy évével kapcsolatban.

A klubok többsége jelezte, szeretné, ha elnökként folytatnám a munkámat a magyar vízilabdasport érdekében” – jelentette ki a válogatottat szövetségi kapitányként 16 éven át irányító Kemény, majd azzal folytatta, hogy volt ajánlata Ausztráliából és máshonnan is.

Természetesen nem hagyott nyugodni az a lehetőség, hogy most más poszton, más szinten folytathatom azt, amit eddig csináltam, a győzelem, a siker hajszolását” – mondta.

Elképzeléseiről nagy vonalakban szólva megemlítette, hogy elsősorban az utánpótlás kérdését szeretné sokkal magasabb szintre helyezni a fontossági skálán.

Új, egységes rendszer kialakítását tervezem a tehetséggondozásban. Nagyon fontos a sportági marketing erősítése, ebben sok lehetőség van különösen a női szakág területén, mert valljuk be: eddig a lányok az eredményekhez képest eléggé homályban maradtak” – mondta az interjúban Kemény Dénes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik