Sport

100 milliót kapnak a Honvéd kajakosai

szabó gabriella (szabó gabriella, )
szabó gabriella (szabó gabriella, )

Új néven, G4S Honvédként szerepel a jövőben a fővárosi klub kajak-kenu szakosztálya – jelentették be az egyesület pénteki sajtótájékoztatóján.

Kecskeméti Sándor, a vagyonvédelmi cég ügyvezető igazgatója elmondta, már a londoni olimpia előtt elkezdődött az együttműködés a Budapesti Honvéd kajak-kenu szakosztályával – egyénileg támogattak versenyzőket –, a nagyszerű ötkarikás eredmények után azonban úgy döntöttek, magasabb szintre emelik a szponzorációt. Négyéves időszakra, azaz a 2016-os riói olimpiáig vállalták az újabb támogatást, s az erről szóló megállapodást írták alá a kétszeres ötkarikás bajnok Horváth Gáborral, a szakosztály vezetőjével. Kecskeméti Sándor elárulta: a támogatás mértéke a négy esztendő alatt közel százmillió forint lesz.

Molnár Imre, az egyesület ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy a klub 11 olimpiai sportágban működtet szakosztályt, s ezek közül hét képviselői ott voltak a nyári olimpián.

„A kajak-kenu, az öttusa és a vízilabda szerzett pontot, s a 19,06 összegyűjtött olimpiai pont minden várakozásunkat felülmúlta. A kajak-kenu szakosztály természetesen a klub zászlóshajója, 14,75 pont a lányok, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Szabó Gabriella nevéhez fűződik” – mondta, hozzátéve, hogy a jövőben is a nemzetközi eredményesség megtartása a cél, emellett az utánpótlásbázis bővítése is feladat.

Kozák Danuta azóta már elhagyta a Honvédot – jelenleg még nem tudni, hol folytatja a pályafutását –, s mivel Csipes Tamara is kivált a csoportból, októberben Kovács és Szabó, valamint három fiatalabb kajakos kezdte meg a felkészülést Csipes Ferenc irányítása alatt.

„A keményebb munka körülbelül egy hónapja kezdődött, most tartok ott, hogy gyakorlatilag már mindent kibírok – mondta Szabó Gabriella, a Londonban győztes női kajaknégyes vezérevezőse. – Az első pár napban furcsa volt, hogy csak ketten vagyunk Katival, de aztán megszoktam, és azt hiszem, nála jobb edzőpartnert nem is kívánhatnék magamnak. Hogy a jövő évben milyen egységek alakulnak, még nem lehet tudni, így azt sem, hogy a mi párosunk Kozák Danutával életben marad-e. Ha nem, természetesen új pár után kell néznem, de ez még a jövő zenéje.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik