Sport

Új élet kezdődik a magyar röplabdázásban

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 12. 13. 14:48

A jövő évi, várhatóan több száz milliós állami támogatás révén új perspektíva nyílik meg a magyar röplabdasport előtt, ennek szellemében készítette el a hazai sportági szövetség (MRSZ) stratégiai tervét a 2013 és 2017 közötti időszakra.

„Új élet kezdődik a szövetség életében, hiszen a nagyobb állami támogatás lehetőséget biztosít az elkezdett munka folytatására, és komoly lehetőség nyílik a sportág megújítására” – nyilatkozta az MRSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján Tóth Tamás elnök.

A stratégiai program kidolgozásának előzménye egy kormányzati döntés, amely szerint jövőre 10-15 milliárd forint állami támogatásban részesül 14 sportág, köztük a röplabda is. Az új sportágfejlesztési terv – amelyet az MRSZ már benyújtott a Magyar Olimpiai Bizottságnak – többek között kitér a válogatottak menedzselésére, a sportág szakemberekkel való ellátottságának biztosítására, az utánpótlásklubok támogatására, a „röplabda mint iskolai program” koncepció elterjesztésére, egy röplabdás életpályamodell kialakítására és a strandröplabda fejlesztési lehetőségeire.

A sajtótájékoztatón bemutatták a női válogatott új szövetségi kapitányát, Hollósy Lászlót, aki elmondta, az együttest elsősorban a 2015-ös Európa-bajnoki selejtezősorozatra kell felkészíteni.

„Olyan környezetet kell felépíteni a nemzeti csapatnál, hogy az minden játékos számára megfelelő motivációt jelentsen” – fogalmazott a szakember. Hozzátette: az eredményességhez olyan munkát kell végezni, mint a magyarnál fejlettebb röplabdakultúrával rendelkező országoknál.

„Lehet, hogy teljesen új irányvonal kell, szeretném, ha külföldi edzők is segítenék a munkámat” – mondta.

Az eseményen szó esett az ifjúsági válogatottakról is, a fiatalok január 3. és 7. között Európa-bajnoki selejtezőkön próbálnak részvételi jogot szerezni a korosztályos kontinensviadalra. A fiúk hazai pályán, Kecskeméten a horvát, a dán, a finn, a görög és a belga csapat ellen lépnek pályára, míg a lányok Brnóban a litván, a cseh, a német és a portugál együttessel szemben igyekeznek kiharcolni az Eb-részvételt. Mindkét csoportból az első két helyezett jut ki az Eb-re.
A sajtótájékoztató előtt rendkívüli közgyűlést tartott az MRSZ, de a napirendi pontokat nem fogadták el.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.