Sport

Meggyőző játékkal nyert a Szeged

A Pick Szeged magabiztosan nyert a vendég Vác ellen a férfi kézilabda NB I egyetlen csütörtöki mérkőzésén.

A Kecskemét kizárásával már csak 11 csapat maradt a férfi kézilabda NB I-ben, így a Vácnak nagyobb esélye van az előrelépésre, bár ezt a sorozatot nem biztos, hogy pont a listavezető Szeged ellen akarták elkezdeni.

Ráadásul a Pick hazai pályán fogadta a váci kéziseket, akiknek a sorsa már az első játékrészben megpecsételődött, hiszen a szünetre tízgólos, 18-8-as vezetést szerzett a Szeged. Mivel a két együttes legutóbb a kupában is találkozott egymással – akkor is a szegediek nyertek -, így jól ismerik egymást. Ez alapján a vendégek már gondolhatták, hogy sok sanszuk nem lesz az egyenlítésre: végül 43-20-ra nyert a Pick.

“Köszönjük a Vácnak, hogy egymás után le tudtuk ellenük játsznai a két mérkőzést. Csapatom jobban hozzá van szokva a sorozatterheléshez, mint ellenfele, ez látszott ma is. Gratulálok játékosaimnak az őszi idényben nyújtott teljesítményükhöz.” – mondta Skaliczki László, a szegediek mestere.

Eredmény – férfi kézilabda NB I
Pick Szeged-Vác 43-20 (18-8)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik