Sport

Vesztes “edzőmeccsel” hangoltunk a norvégok ellen

női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, )
női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, )

Női válogatottunk hat góllal kikapott az oroszoktól a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó mérkőzésén.

Csapatunk számára már semmilyen tétje nem volt az oroszok elleni meccsnek, hiszen a továbbjutásunk már korábban eldőlt, míg csütörtökön az is biztossá vált, hogy csak másodikok leszünk a csoportban, hiszen Montenegró délután nyerni tudott. Így a másik csoport első helyezettjét, Norvégiát kaptunk a döntőbe jutásért, és mivel a szerbek is továbbléptek, így az is eldőlt, hogy egyenes ágon kijutottunk a jövő évi világbajnokságra.

Az oroszok elleni meccset egyébként nem kezdtük rosszul, bár védekezésben voltak hibák, de az ellenfél is pontatlanul kézizett. Aztán fordult a kocka, elvesztettük a fonalat, és simán lejátszottak minket az oroszok. Míg mi szenvedtünk a kapu előtt, lassan, körülményesen vezettük az akciókat, ráadásul hátul is szellősen védekeztünk, addig az oroszok futószalagon szállították a gólokat. Egyedül Herr Orsolya nyújtott kimagasló teljesítményt, számos ziccert és hetest tudott hárítani. A szünetre minusz kettőre zárkóztunk, de a második felvonás elején ismét megszórtak minket: már héttel, sőt nyolccal is vezettek az oroszok.

Az edzőmeccs hangulatú találkozón látszott, hogy fejben nem igazán voltunk a pályán, ezt jól mutatja, hogy az oroszok kilenc hétméterest lőhettek. A hajrában aztán szinte minden akciójuk gólt eredményezett, míg mi nem találtuk az ellenszert, így hatgóllal, 31-26-ra kikaptunk. A válogatott legeredményesebbje Rédei-Soós Viktória volt, öt góllal.

Ezzel a győzelemmel az oroszok megszerezték a csoport 3. helyét, vagyis ők játszhatnak a dánokkal az 5. helyért.

A norvégok elleni elődöntőt szombaton, 14:30 órától rendezik.

Eredmény – kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, 3. forduló
Magyarország-Oroszország 23-30 (11-13)

 

Vége a mérkőzésnek, Magyarország gyenge játékkal, hatgóllal kikapott Oroszországtól.

2. FÉLIDŐ

56-60. PERC: Bódi és Kovacsics hozott minket közelebb az oroszokhoz (25-30). Az utolsó percben Stepanova talált be, majd a gólszerzőt kiállították. Ahhoz, hogy a németeket, és ne az oroszokat juttassuk tovább a harmadik pozícióban a helyosztóért, maximim öttel kellene kikapnunk. Szabó a vonalon állt, így elvették a labdát, továbbmentek az oroszok.

51-55. PERC: Bulath betörése sikeres, majd Klivinyi is pontosan célzott, ám a hetesnél már nem volt magabiztos (21-27). Megint hat közte, Rédei-Soós révén, de az oroszok most már szinte minden akciójukból betalálnak. Szerencsére Herrt nem lehet megzavarni, rajta múlott, hogy nem vezetnek kétszámjegyű különbséggel az oroszok.

46-50. PERC: Ezaz, Klivinyi Kinga gólt dobott, ráadásul ki is állítottak róla egy embert. Azonban hátrányban is képesek voltak betalálni az oroszok, így szinte semmit sem ért az két gól, amivel faragni próbáltuk a hátrányunkat. Ráadásul hetesből is jók, így 19-26.

41-45. PERC: Bódi Bernadett a sarokból beindulva szépen ejtette a gólvonal mögé a labdát (15-21), majd a játékvezetők kiszórták két percre Triscsukot. Ennek eredményeképp visszaállították a hétgólos különbséget az oroszok. Ilina megint… (15-23). Avdekova is kiszállt a meccsből. Az oroszok már a kínai figurához is bátran nyúlnak (16-23), szinte esélyünk sincs megnyerni a meccset. Bódi azért beköszönt, de Kuznyecova is (17-24).

36-40. PERC: Lemosnak minket az oroszok (13-18), de ez annak is betudható, hogy a magyar válogatott már a norvégok elleni meccsre tartalékol. Szabó Valériával szabálytalankodtak, hetest kaptunk, amit Triscsuk vágott be (14-18). Most azért megvillantunk, Rédei-Soós remekül húzott le a levegőből egy hosszú indítást, de Triscsuk sajnos mellé lőtt az akció végén. Ilina negyedik heteséből a negyediket vágta be, 14-20 oda. Yarrseva taláaltával pedig már 14-21, most vezetnek először héttel az oroszok.

31-35. PERC: Hihetetlen, Herr Orsolya ismét védett egy ziccert! Elképesztő statisztikát produkál eddig. Ilina bevágta az újbúli hetest, majd Kuznyecova is betalált (11-15). Posztnova és Bulath helyezett el egy-egy lövést a hálóban (12-16). Unalmas a meccs, gyenge a játék, ezt kihasználták ismét az oroszok, megint öt van közte.

Vége a félidőnek, 13-11-re vezetnek az oroszok, egy gyenge, sok hibával tarkított meccsen.

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Ilina góljával már 7-12, öt van közte. A lelátóról zúg a “Harcoljatok, harcoljatok!”. Görbicz heteshez jutott, át akarta emelni a kapus fölött, de nem jött be a trükk. Büntető az oroszoknak is, ami bent, ráadásul emberhátrányba kerültünk (7-13). Ez kellett, hátrányban Görbicz talpról lőtt gólt, majd Rédei-Soós is beköszön. Feljöttünk mínusz négyre. Hoppá, Rédei-Soós újra, 10-13. Ritmust váltottunk, és ez most bejött. Időntúli hetessel minusz 6-ról minusz 2-re jiöttünk fel.

21-25. PERC: Sent nem tudjuk tartani (6-9), majd Klivinyi talpról lőtt mellé. Sok hibával játszunk. Herr tart minket meccsben, sokadik védését mutatta be a kapus. Gyors egymásutánban kaptunk kettőt, 7-11.

16-20. PERC: Herr ismét hetest hárított. Nagyon jó napot fogott ma ki a kapus.Kuznyecova és Görbicz ünnepelhetett, 6-8-ra mennek az oroszok, akik negyedik hetesüket kaptak meg a 20. percben, de Herr eszén megint nem tudtak túljárni.

11-15. PERC: Megint Koznyecova volt eredményes, így az oroszok először vezetnek a meccsen. Edzőmeccs hangulata van a találkozónak, egyik fél sem csipkedi magát. Gyors gólváltások után 6-5-re módosult az állás. Sen góljával az oroszok már kettővel mennek (5-7), érkezik is Klivinyi és Görbicz. Kovacsics durrantotta mellé, így az első félidő felénél 5-7 oda.

6-10. PERC: Kuznyecova indult meg ismét, de szabálytalanul állítottuk meg. A hetest Sen vágta be, 2-2. Rédei-Soós szinte talpról bombázott a hálóba (3-2), majd ismét hetest lőhettek az oroszok, de Sen a kapufát lőtte telibe. Andrjusina lökete is kimarad, ezt is védte Herr, majd Kuznyecova ellen már nem volt ellenszere (3-3).

1-5. PERC: Két remek Herr Orsolya védéssel kezdődött a találkozó. A viszatérő Tomori hetesével megszereztük a vezetést. Egyébként irányító nélkül álltunk fel, és azok a játékosok kezdenek, akik eddig nem kaptak sok játéklehetőséget. Az oroszok egyenlítettek, majd egy gyors indítás után Herr védett, így nem tudtak fordítani. Ellenben mi lőttünk egyet, Tomori szépen átlőtte a falat (2-1).

10 perc múlva kezdődik a mérkőzés! Eldőlt, hogy a másik középdöntős csoportból a norvégok mellett a szerbek jutottak be az elődöntőbe. Ennek köszönhetően a magyar válogatott egyenes ágon kijutott a jövő évi, ugyancsak Szerbiában rendezendő világbajnokságra.

Előzetes: Görbiczék nyugodtan, hátradőlve léphetnek pályára Oroszország ellen a szerbiai Eb utolsó középdöntős meccsén, hiszen kedden, Románia legyőzésével bebiztosították a továbbjutást az elődöntőbe. Ha nyerünk az oroszok ellen is, akkor sem lehetünk már csoportelsők, hiszen a délutáni találkozón Montenegró legyőzte Spanyolországot, így eldőlt, másodikként lépünk tovább.

Ez azt jelenti, hogy a másik középdöntős csoportból a címvédő Norvégiát kapjuk majd a döntőbe jutásért, vagyis nem lesz könnyű dolgunk.

Az oroszok ellen egyébként nem valami fényes a mérlegünk, hiszen 24 meccsből mindössze hatszor tudtunk nyerni, míg az oroszok 15-ször, három döntetlen mellett.

Legutóbb 2008 októberében találkoztunk velük, akkor Világkupa-csoportmérkőzésen 29-24-re ők nyertek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik