Sport
gyurta dániel (gyurta dániel, )

Szerdától bearanyozzuk Isztambult is

Törökországban, a szerdától vasárnapig tartó rövidpályás úszó-világbajnokságon 15 magyar úszó ugrik vízbe. A kapitány visszafogott.

A november végén összesen 12 érmet hozó franciaországi, chartres-i rövidpályás úszó Európa-bajnokság csapat tagjai közül Isztambulban is rajthoz a három aranyat és egy ezüstöt begyűjtő Hosszú Katinka, a három elsőséggel zárt Cseh László, az egy második és két harmadik helyezéssel gyarapodott Jakabos Zsuzsanna, továbbá az egyformán egy-egy Eb-ezüstöt kiérdemelt Bernek Péter és Verrasztó Dávid. Hozzájuk csatlakozik most a londoni olimpiai bajnok Gyurta Dániel, továbbá öccse, Gyurta Gergely, s ott lesz a vb-mezőnyben Verrasztó Evelyn is.

A csapatból hárman mondhatják el magukról, hogy már van rövidpályás világbajnoki medáljuk (is): Cseh és a két Gyurta. A fivérek közül Dániel a 2010-es dubaji csúcseseményen lett ezüstérmes 200 méter mellen, testvére bronzot nyert 1500 méter gyorson, s utóbbihoz hasonlatosan Cseh László is harmadikként végzett 200 méter pillangón.

A trió jelentősen gyarapította a magyar rövidpályás éremtermést, tudniillik korábban csupán két alkalommal állhatott fel a piros-fehér-zöld színek képviselője vb-dobogóra: először Deutsch Tamás, aki 1995-ben, Rio de Janeiróban a sportághistóriai jelentőségű első medált szerezte, méghozzá bronzot 200 méter háton, második alkalommal pedig Szabados Béla, aki világbajnoki címet nyert 200 méter gyorson a 2000-es athéni vb-n.

Hogy a jelenlegi ötdarabos kollekció bővülni fog, aligha kétséges, bár Kiss László szövetségi kapitány óvatosan nyilatkozott az MTI-nek a csapat indulása előtt.

“Érmekről nem beszélek, már csak azért sem, mert óriási kihívással kell szembenézniük legjobbjainknak” – szögezte le a szakvezető, hangsúlyozva, hogy szemben az Eb-vel, Isztambulban indul számos nem európai klasszis is. 
“A rövidpályán világcsúcstartó Gyurta Danira vár például az őt az 50-es medencében őrzött rekordjától nemrég megfosztó japán úszó, Hosszú Katinkának és Jakabos Zsuzsinak ott lesz a legerősebb kínai riválisa, Cseh Laci pedig újabb nagy ellenfélként ezúttal megkapja a sokszoros olimpiai bajnok amerikai Lochte-t is” – szögezte le a szakvezető, aki nagy harcot prognosztizál, ezzel együtt tisztes magyar szereplésben bízik, és a franciaországi Eb időeredményeihez képest további javulást remél a válogatott tagjaitól.

Ahogy a szurkolók, úgy mi is csalódottak lennénk, ha egy ilyen sikeres év zárásaként nem sikerülne aranyat nyerni. Úgyhogy fogunk.

A rövidpályás vb magyar indulói:
Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dara Eszter, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

young attractive and relaxed internet addict man networking concentrated late at night on bed with laptop computer in social media addiction or workaholic businessman concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.