Sport

Idén már nem lesz NHL-meccs

hoki (hoki, )
hoki (hoki, )

December 30-ig törölték az összes meccset az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a klubtulajdonosok és a játékos szakszervezet képviselői között fennálló bérvita miatt.

A bajnoki szezon októberben kezdődött volna, ám a csapatvezetők és a hokisok nem tudnak megegyezni a ligabevételek elosztásáról. Emiatt az NHL szünetel, számos játékosa pedig már európai együttesekben szerepel.

A hétfői döntéssel már 526 mérkőzés, azaz a csapatonként 82 találkozóból álló alapszakasznak lassan közel fele (42,8 százalék) marad el.

A felek közötti tárgyalássorozat pénteken kudarcba fulladt, így jelen állás szerint valószínűleg az egész szezon el fog maradni, ugyanakkor a liga kommiszár-helyettese, Bill Daily vasárnap azzal próbált nyugtatni mindenkit, hogy az érintettek a héten újra megpróbálnak tárgyalóasztalhoz ülni. Hétfőn már pesszmistább levélben tudatta a hírügynökségekkel, hogy egyelőre semmilyen előrelépés nem történt a találkozó érdekében.

A feleknek egyébként hamar tető alá kellene hozniuk az egyezséget, ugyanis Gary Bettman, az NHL főnöke szerint minimum 48 fordulót le kellene bonyolítani ahhoz, hogy legyen értelme az idénynek. Ez az 1994-95-ös idényben működött, akkor január 11-én egyezett meg a liga és a játékos-szakszervezet, kilenc nappal később pedig már meccset rendeztek.

Ugyanakkor a közelmúltból olyan példa is van, amikor a komplett szezon elmaradt, még 2004-05-ben. Az volt az amerikai profi sportok történetében az első eset, hogy elmaradt egy teljes idény. Az NHL-nek hosszú idejébe telt, mire kárpótolni tudta a szurkolókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik