Sport

Két vb-ezüstöt szállítottak pólósaink

A magyar női és férfi vízilabda-válogatott is ezüstérmet szerzett az ausztráliai Perth-ben zajló ifjúsági világbajokságon.

Vasárnap a hölgyek kezdték meg hamarabb a döntőt. A görögök ellen azonban nem sok esélye volt csapatunknak a sikerre, hiszen az eddig remeklő magyar válogatott már az első két negyedben 6-2-es hátrányba került. A folytatásban bármennyire küzdöttek a lányok, nem sikerült közelebb férkőzniük a görögökhöz, megmaradt a négygólos különbség: végül 9-5 lett a vége. A bronzmeccsen a magyarok által legyőzött Oroszország gólgazdag találkozón 13-12-re nyert az Egyesült Államok ellen.

Férfi válogatottunk azokkal az olaszokkal nézett farkasszemet a döntőben – a szerbek legyőzése után -, akiket november elején legyőzött, tehát jól ismeri egymást a két nemzeti csapat.

Az első negyedben fej fej mellett haladt a két együttes, hiszen sem a magyar csapat, sem az olasz nem tudott elszakadni a másiktól, szerencsére azonban 4-3-re nyertük a játékrészt. A második etapban viszont sokáig nem született gól, és amikor megzörrent a háló, akkor sem mi örülhettünk, hiszen 5-3- után 5-6-ra fordítottak az olaszok.

A harmadik negyedben mindkét oldalon egy-egy találat született, így 6-7-es állásról vágtunk neki az utolsó felvonásnak. Ráadásul többször is villant a piros lap a meglehetősen durva találkozón, így nem sok bevethető játékosunk maradt a negyedik negyedre. Az olaszok egyébként a záró etapban méár kettővel is mentek, de Szabó Bendegúz és Németh Toni góljainak köszönhetően a remény megvolt az egyenlítésre. Sajnos az olaszok is dobálták a gólokat, így a magyar válogatott 10-8-ra kikapott, de így is szépen csillag az ezüstérem.

Eredmények – vízilabda ifjúsági világbajnokság, döntő
nők:
Magyarország – Görögország 5-9 (0-2, 2-4, 1-2, 2-1)

férfiak:
Magyarország – Olaszország 8-10 (4-3, 1-3, 1-1, 2-3)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik