Sport

Az Eger nyerni tudott Szolnokon

eger (zf eger, eger, vízilabda, gerendás györgy, )
eger (zf eger, eger, vízilabda, gerendás györgy, )

A vendégcsapat sikerét hozta a Szolnok-Eger összecsapás a férfi Vodafone vízilabda OB I. 9. fordulójának szombati rangadóján.

Még fél perc sem telt el a mérkőzésből, amikor a tabellán harmadik Szolnok már első támadásából megszerezte a vezetést a listavezető egriek ellen: az olimpiai bajnok center, Kis Gábor ötméterest harcolt ki, a Tisza-partiak másik ötkarikás aranyérmese, Hosnyánszky Norbert pedig értékesítette a büntetőt (1-0).

A hevesiek kétgólos hátránynál szépítettek, majd – miután a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter emberelőnyből egyenlített – meg is fordították az állást (2-3).

A nyitónegyed “zárszavát” jelentő szolnoki találatot követően a második negyednek 3-3-ról vágtak neki a csapatok, de a kétszer is eredményes Biros jóvoltából 5-4-re megint az Eger állt jobban. A nagyszünetre azonban már ismét “iksznél” (5-5) vonulhattak el a felek.

A harmadik játékrész hat percen keresztül a kölcsönösen eltékozolt lehetőségekről szólt, mígnem az Eger kanadai légiósa, Kevin Graham akciógólja megtörte a jeget, a remeklő Biros révén pedig 7-5-ös vendégvezetés mellett rajtolt el a befejező negyed.

A Szolnok igyekezett visszazárkózni, törekvését azonban nem kísérte siker, mert előnyből Kovács Gábor háromgólosra hizlalta az egri előnyt (5-8).

Öt perccel a vége előtt ötméteresből szépített a hazai gárda, majd 7-8-ra is feljött, sőt újabb gólváltások nyomán 10-10-re módosult az állás, két másodperccel a dudaszó előtt azonban Graham – Birost beérve – emberelőnyből negyedszer is eredményes volt, így a hajrát jobban bíró Eger végül is 11-10-re nyerni tudott.

A Honvéd némi meglepetésre nyerni tudott a Debrecen otthonában.

Eredmények – férfi vízilabda Vodafone OB I.:

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – ZF-Eger 10-11 (3-3, 2-2, 0-2, 5-4)
A góldobók: Hosnyánszky, Kovács O. 2-2, Pásztor, Negrean, Gocic, Aleksic, Georgescu, Kis G. 1-1, illetve Biros, Graham 4-4, Salamon, Kovács G., Gór-Nagy 1-1

BVSC-Zugló – Szentesi VK 9-5 (2-0, 4-2, 1-1, 2-2)
A legjobb góldobók: Rajna 3, illetve Szabó Z., Tóth P. 2-2

FTC Waterpolo – TEVA-Vasas 7-10 (2-2, 0-4, 2-2, 3-2)
A legjobb góldobók: Kárteszi, Paján 2-2, illetve Brguljan, Csapó, Katonás 2-2

Debreceni VSE – Groupama-Honvéd 6-9 (3-1, 2-2, 0-1, 1-5)
A legjobb góldobók: Varga T., Kállay 2-2, illetve Fülöp, Kiss G. 3-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik