Sport

Böhnt megmentették a kirúgástól

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2012. 12. 06. 10:49

Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, hogy ha csapata szerdán kikapott volna a németektől, és így már a csoportkörben elvérzik a szerbiai Európa-bajnokságon, minden bizonnyal felállították volna a kispadról.

Mint ahogy azt megírtuk, a magyar válogatott remek hajrával legyőzte Németország legjobbjait az Eb-n, így Görbiczék bebiztosíttták a továbbjutást a csoportból, hiszen a kvartett első három helyezettje jut be a középdöntőbe, és ha a németek az utolsó meccsükön pontszámban be is érnek minket, az egymás elleni eredmény a magyar válogatottnak kedvez.

Éppen ezért megmenekül a csapat egy kudarctól, hiszen a kiesés mindenképp annak számított volna. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány épp ezért megkönnyebbült a siker után.

“Azzal a céllal jöttünk ki az Eb-re, hogy a hat közé szeretnénk jutni, és ha már a 12 közé sem kerültünk volna, akkor logikus lépés a kapitány felállítása. De ez már a múlt, a csapat szerdán úgy játszott a németek ellen, leszámítva az első negyedórát, hogy rászolgált a győzelemre, és a középdöntőre. A védelem összeállt, különösen a második félidőben szinte tökéletes volt” – mondta Böhn.

A szövetségi kapitány kitért a további programra is, hiszen a válogatott legközelebb pénteken lép majd pályára a spanyolok ellen.

“Csütörtökön a kulcsjátékosok pihennek, regenerálódnak, akik pedig eddig kevesebb lehetőséget kaptak, speciális edzésen vesznek részt. Természetesen készülünk a spanyolok ellen, jó játékkal ellenük is van esélyünk. Már többször hangsúlyoztam: olyan csapatom van, amely bárkit képes legyőzni”– tette hozzá a norvég szakvezető.

A német-horvát derbi vesztese viszont búcsúzik a tornától (a döntetlen a horvátoknak kedvezne). A magyarok szempontjából nem mindegy, hogy a horvátok elleni vereséget vagy a németek elleni diadalt viszik tovább magukkal.

A másik ágon, Versecen az olimpiai ezüstérmes Montenegró, valamint Románia már továbbjutott, míg az oroszok és az izlandiak pénteken ki-ki meccset vívnak.

Az újvidéki és a verseci csoportban is péntek este dől el a végleges sorrend, így az, hogy a magyarok a középdöntőben milyen sorrendben kapják az ellenfeleket, csak akkor derül ki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.