Sport

Továbbjutást ért a németek elleni győzelem a kézi-Eb-n

Varga Dénes (varga dénes, )
Varga Dénes (varga dénes, )

Sorsdöntő mérkőzés várt a magyar női kézilabda-válogatottra az Európa-bajnokságon: a mieink 24-21-re nyertek Németország ellen. A sikerrel továbbjutott a csapat.

Böhn és Görbicz húzásai is bejöttek (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Összefoglaló: A Horvátország elleni vereség, majd Spanyolország második győzelme után biztossá vált, hogy a mieinknek pontot kellett szerezniük a németek ellen ahhoz, hogy életben tartsuk a továbbjutási reményeket. Ehhez képest Karl Erik Böhn csapata pontatlanul kezdett, így az ellenfél el is lépett 6-1-re. Keményített a magyar csapat a védekezésen, így elkezdett felzárkózni riválisára, egyenlíteni azonban nem sikerült a félidőig (11-14).

Fordulás után az első percekben jobb volt a magyar csapat, így hamar egyenlíteni tudott, Szucsánszki góljával pedig már mi vezettünk – először a találkozón. A végjátékban a magyar együttes koncentrált jobban, egy emberhátrányt is kivédekezett, majd a mieink legjobbja, Görbicz az utolsó pillanatokban állította be a 24-21-es végeredményt.

A háromgólos győzelem azt eredményezi, hogy a spanyolok elleni, pénteki mérkőzéstől függetlenül a magyar gárda továbbjutott a középdöntőbe.

Eredmény – női kézilabda-Európa-bajnokság, C csoport, 2. forduló

Magyarország – Németország 24-21 (11-14)

Újvidék, játékvezetők: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák).

MAGYARORSZÁG: Herr O., Kiss É. (kapusok), Bódi 1, Bulath 3, Görbicz 9 (6), Klivinyi, Kovacsicz, Kovacsics, Rédei-Soós 1, Szabó, Szamoránsky 5, Szekeres, Szucsánszki 1, Tomori 1, Vérten 2, Vincze 1. Szövetségi kapitány: Karl Erik Böhn.

NÉMETORSZÁG: Schülke, Woltering (kapusok), Althaus 3, Augsburg 2, Beier, Geschke, Hubinger, Klein, Lang, Lörper 1, Lütz, Müller 1, Nadgornaja 2, Naidzinavicius 2, Steinbach 3, Wohlbold 2, Zapf 5. Szövetségi kapitány: Heine Jensen.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc.

Hétméteresek: 8/6, ill. 2/0.


Az alábbiakban olvasható élő, szöveges közvetítésünk.

56-60. PERC: Kiegyenlít Németország, izgalmas lesz a vége (21-21). Bulath húzta vissza talpról, megint nálunk az előny (22-21)! Bulathot faltolták le dobás közben, a bírók sípja néma maradt, ám a létszámfölényes szituáció kihasználatlanul maradt, a miénk a labda. Vérten! Egy szép bejátszás után talált be közelről (23-21)! Jó védekezés, nálunk a labda! Egy-egy gólt nem adtak most meg, Szamoránsky belépett, Augsburg pedig a vonalra. Görbicz az utolsó pillanatban betalál, három góllal, 24-21-re nyertünk és ezzel kiharcoltuk a továbbjutást!

51-55. PERC: Tomorinak ma nem megy támadásban, de ami a nagyobb baj, hogy Bulath kiül mezrángatásért, két percig emberhátrányban vagyunk. Szerencsére Steinbach kétszer is fölé durrantott, majd Herr védett. Nem, hogy kibekkeltük az emberhátrányt, de Tomori góljával meg is nyertük 1-0-ra (21-19). Kiss kifogott egy hetest! A németeknél maradt a labda, Zapf a szélről dobott gólt (21-20).

46-50. PERC: Görbicz! Két góllla vezet a magyar válogatott (20-18). A 48. percben először kerülünk emberhátrányba a mérkőzésen, Bódi kapott két percet. Ezt ki kéne védekezni. Szerencsénk is van, előbb eladták a németek, majd kapufát dobtak. Nem húztuk ki kapott gól nélkül a hátrányt, Zapf lőtte ki a hosszú felsőt (20-19). Elcseréltük magunkat védekezésben, Herr azonban kihúzta a csapatot a csávából, lábbal védett nagyot.

41-45. PERC: Tomori szerzett labdát, majd a leindulás végén Vérten fejezte be az akciót (17-16). Védekezésben kihagytunk egy picit, gólt kapunk belőle, de Szamoránsky újabb fontos találatot jegyzett (18-17). Kettőre nőhetett volna a különbség, de lépéshiba előzte meg az újabb magyar gólt, Steinbach így talpról egyenlít (18-18). Újabb német kiállítás, ki is használtuk egyből!

36-40. PERC: Továbbra is jól védekezünk, egyelőre nem tudnak mit kezdeni velünk a németek. Támadásban nem brillírozunk, de Görbicz egy hetessel felhoz minket egy gólra (13-14). Ráadásul fórban vagyunk. Görbicz adott remek labdát Szamoránskynak, akit faltoltak dobás közben, újabb hetes. Görbicz egyenlített (14-14), ráadásul kettős emberelőnyben vagyunk. Gyerünk lányok!

Kettős hátrányban is gólt kaptunk, de Szamoránsky összeszedett egy kipattanót, így marad az ikszes állás (15-15). Labdát szerzünk, majd a leindítás végén Szucsánszki dob a kapu hosszú oldalába, először vezetünk (16-15)! Időt kérnek a németek. Naidzinaviciust már másodszor hagyjuk betörni, megint bedobta, de belül védekezésért hetest dobhattunk, Görbicz azonban másodszor hibázik ezen a mérkőzésen (16-16).

31-35. PERC: Megy a második félidő, a németek kezdtek. Jó védekezéssel kezdtünk, majd Vérten harcolt ki egy hetest, de Görbicz ötödik kísérletét már védték. Szamoránsky kapott jó labdát a falban, ő pedig félfordulatból lőtt a hálóba (12-14).

26-30. PERC: Nadgornaja dobta át a falat (10-12). Görbicz tört be szépen, középen, ám lövése a kapufáról pattant ki, azonban összeszedtük a labdát, Bulath pedig takarásból a hosszúba bombázott. Sajnos egyből érkezett a német válasz (11-13). A 28. percben időt kért Németország. Mi eddig 52, a németek 59 százalékos hatékonysággal tüzelnek a mezőnyből.

Kicsit elváltottuk magunkat védekezésben, a németek 10-ese, Loerper lőtte ki a hosszú felsőt (11-14). Miénk volt az utolsó támadás, Böhn időt kért előtte. Szamoránsky kihagyta az utolsó dobást, három góllal vezet Németország a szünetben.

21-25. PERC: Feljavult a védekezésünk, a németek játéka dadogós lett az elmúlt percekben. Herr fogta a legutóbbi dobást. Bulathot ütötték, miközben kapura lőtt, sípszó nincs, csak kapufa. A németek nem hibáznak (8-11). Vincze dobta a kapusba a szélről. Emberelőnybe kerülünk, Müller ül ki két percre. Görbicz egyből betalál emberfórban, átlövésből púpozta ki a hálót (9-11). Vincze a szélről dob gólt, már csak egy van közte (10-11).

16-20. PERC: Jó védekezés után nem tudtunk gólt dobni, majd egy végletekig kijátszott akció végén a labda a hálónkban kötött ki (6-9). Görbicz negyedszer állhatott a hétméteres vonalra, most sem rontott (7-9). Nadgornaja is hetest dobhatott, de Herr megfogta! Sajnos a túloldalon Görbicz dobását védték, Müller a leindítás végén betalált, de Bulath talpról válaszol (8-10).

11-15. PERC: Herr jött ki jól a kapujából, majd Tomori adott szép passzt Rédei-Soósnak (3-6). Herr aztán újra védett, jobb lett a védekezésünk. Tomori harcolt ki hétméterest, Görbicz keze most sem remegett meg (4-6). Két német gól követte a magyra feltámadást, mi közben egyszer eladtuk a labdát támadásban. Tomori újra gólpasszosként jeleskedett, Szamoránskyt szolgálta ki most (5-8). Görbicz harmadik hetese is jó (6-8)

6-10. PERC: Most Steinbach lódult meg egy rossz magyar lövés után, ezúttal sem ment vele vissza senki (1-3). Átlövésből is jók a németek, Nadgornaja nem hibázott, majd Wohlbold talált rést a falon (1-5). Nem indul jól ez a mérkőzés…

Továbbra sem megy a mieinknek támadásban, kicsit mintha bent ragadtunk volna az öltözőben. Wohlbold tört be ismét középen és dobott gól, Böhn időt kért (1-6). Végre! Kilenc és fél perc ment le a meccsből, mire megszereztük a második gólt, egy szépen végigjátszott akciót Bódi fejezett be jól (2-6).

0-5. PERC: Megy a találkozó, pirosban a mieink, Herr Orsolya a kapuban. Kicsit szétszórt eddig a két csapat, két perc telt el eddig gól nélkül. Egy kihagyott magyar helyzet után Althaus maradt üresen a német leindítás után, vezetnek a németek (0-1). Most a labdát adtuk el, Augsburg büntetett (0-2). Megvan az első magyar gól, Görbicz hetesből talált be (1-2)!

Köszöntjük a kedves olvasóinkat. Ezúttal is a magyar szurkolók vannak túlnyomó többségben a csarnokban, így gyakorlatilag hazai pályán játszanak a lányaink. Perceken belül kezdődik az összecsapás a himnuszok után.

Előzetes: Még 24 óra sem telt el a horvátok elleni, fájó vereséget követően, máris pályára kell lépnie Karl Erik Böhn csapatának az Újvidéken zajló Európa-bajnokságon. A mieinkre szerdán emiatt csak egy kondicionáló edzés és egy kis regenerálódás várt.

Az aktuális ellenfél a legjobb játékosát, a visszavonuló Grit Jurackot, valamint a csapatkapitányt, Isabell Kleint nélkülöző Németország lesz, amely szintén vereséggel kezdett a C csoportban, ők a spanyoloktól kaptak ki három góllal. Ám ezúttal már a csapat a rendelkezésére áll Christine Beier, aki az ibériaiak elleni összecsapást még kihagyta.

A keddi, nem várt eredmény miatt a szerdai találkozót kötelező lesz hoznia a Böhn-csapatnak, ha tovább szeretne jutni a csoportból (a spanyolok Horvátországot is legyőzték), márpedig a szövetség a legjobb nyolcba, a norvég edző a legjobb hatba várja az együttest. Szóval mese nincs, nyerni kell, hajrá magyarok!

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Herr Orsolya, Kiss Éva

Jobbszélsők: Bódi Bernadett, Kovacsicz Mónika

Jobbátlövő: Rédei-Soós Viktória

Irányítók: Görbicz Anita, Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita

Beállók: Szamoránsky Piroska, Szabó Valéria

Balátlövők: Bulath Anita, Klivinyi Kinga, Szekeres Klára, Tomori Zsuzsanna

Balszélsők: Vérten Orsolya, Vincze Melinda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik