Sport

Bejárták a felújítandó Tüskecsarnokot

A fővárosi XI. kerületi iskolák vezetőinek és testnevelő tanárainak mutatta meg az épülő Tüskecsarnokot Vígh László kormánybiztos és Simicskó István sportért felelős államtitkár, Újbuda országgyűlési képviselője.

A tervezés, valamint az építkezés jelenlegi állásáról, a Tüskecsarnok későbbi felszereltségéről és az átadás utáni használatról tudhattak meg részleteket a látogatók kedden délután.

Vígh László az 1996 óta félkész létesítményről kifejtette, hogy a nagyjából négyezer fő befogadására alkalmas nagycsarnok mellett hat – négy nagyobb és két kisebb – munkacsarnokot és 35 öltözőt is kialakítanak, így a Tüskecsarnok gyakorlatilag az összes, teremben űzhető sportág versenyeinek, illetve edzéseinek megrendezésére alkalmas lesz.

Az 5,9 milliárd forintos beruházásnak része a különböző sportágakhoz szükséges felszerelések megvásárlása, illetve kiépítése, sőt az épület alatt egy nagyjából 400 férőhelyes mélygarázst is kialakítanak.

„A sportági szövetségek, illetve az egyetemi-főiskolai sportélet vezetői a korábbi egyeztetéseken már jelezték a Tüskecsarnokhoz kapcsolódó terveiket, igényeiket, elképzeléseiket, mostantól pedig a kerületi tanárok, sportolók, tanulók észrevételeit várjuk, hiszen az a célunk, hogy a létesítmény csaknem teljes kihasználtsággal működjön” – hangsúlyozta Vígh László. Hozzátette: az építkezés előkészítése a tervek szerint halad, így 2014 első felében átadhatják az új létesítményt.

Mivel összesen 35 öltöző lesz a létesítményben, így egyszerre hat-hét testnevelési órát is meg lehet tartani a csarnokban. Emellett sportorvosi rendelőt és egy diagnosztikai központot is terveznek, valamint egy uszodát. Hogy ezek kialakítása ideális legyen, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karával, a Sportkórházzal és a kardiológiai intézettel is egyeztetéseket folytattak.

A Tüskecsarnok a tervek szerint az egyetemi, diák- és főiskolai sport fellegvára lesz, hiszen a közelben találhatók a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem épületei. Ezenkívül a kerületi iskolások, valamint a sportolni vágyó felnőttek igényeit is igyekszik majd kielégíteni.

Simicskó István hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt beruházásként kezeli a projektet, amelynek végén nemcsak a XI. kerület, hanem az egész ország gazdagodik majd a létesítménnyel.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere szintén örömét fejezte ki, hogy a fogalommá vált Tüskecsarnok bő egy év múlva a fővárosi sport- és kulturális élet valódi fellegvára lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik