Sport

Lovak és látványos show a Sportarénában

lovas világkupa (lovas világkupa, díjugratás, )
lovas világkupa (lovas világkupa, díjugratás, )

Több ezer néző látogatott ki szombaton a Papp László Sportarénába a 6. Lovas Világkupa látványos show-műsoraira, illetve a fogathajtók bemelegítő versenyére és a díjugratók Vk-fordulójára, amelyet az olasz Davide Kainich nyert meg.

A Vk-fordulóra 42 lovas kvalifikálta magát, köztük nyolc magyar. A hazai indulók közül Tóth László – Isti nyergében – szerepelt a legjobban, ő bejutott az összevetésbe, ugyanis elsőre nyolc riválisával együtt hibátlanul és időtúllépés nélkül teljesítette a 145 centiméteres akadályokból álló pályát. Másodjára már hibázott, így végül nyolcadik lett, a hibátlanok közül pedig Davide Kainich bizonyult a leggyorsabbnak.

A fogathajtók bemelegítő versenye a vasárnapi Vk-forduló indulási sorrendjét határozta meg. A hétfős mezőnyben hat világbajnok indult, köztük Dobrovitz József. A győzelmet az egyedüliként hibátlanul hajtó holland Ijsbrand Chardon szerezte meg két honfitársa, az egyaránt öt másodperces büntetést érő verőhibával záró Koos de Ronde és Theo Timmerman előtt. A legutóbbi két vb-n győztes, s a budapesti versenyen címvédő – magyar tulajdonú fogatot hajtó – ausztrál Boyd Exell két hibával negyedik, míg Dobrovitz hárommal ötödik lett.

A magas színvonalú show-műsorok sorából kiemelkedett Lorenzo szabadidomításos bemutatója, de nagy sikert aratott a pónik galoppversenye és Kassai Lajos lovasíjász produkciója is. Kiváló hangulatot teremtett a country zenével, pirotechnikai bemutatóval fűszerezett western-show. Könnyed kikapcsolódást nyújtott az úgynevezett Ride and Drive verseny, amelynek során az indulók díjugratásban és autóvezetésben mérték össze tudásukat. Ezt a számot – megvédve tavalyi címét – számos világsztár dublőre, ifjabb Juhász László nyerte Pintér Tibor, a komáromi lovasszínház alapítója és Gyenesei Leila világbajnok öttusázó előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik