Sport

Máris továbbjutott a Veszprém

Nagy László (nagy lászló, )
Nagy László (nagy lászló, )

Az MKB Veszprém ötgólos különbséggel győzött szombaton a szlovén Celje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 7. fordulójában, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportját, s egyúttal bebiztosította továbbjutását.

A hazaiak kezdték jobban a szombati összecsapást, ám Császár és Sulic góljainak köszönhetően az első játékrész felénél átvette a vezetést a magyar együttes. Az igen feszült hangulató első félidőt végül két góllal nyerte meg az MKB, a veszprémiek 11-9-es előnnyel mehettek szünetre.

A második felvonásban remekül kezdett a vendég együttes, így a mieink elhúztak a Celjétől. A végén a jól hajrázó hazaiak felzárkóztak a Veszprémre, ám Alilovic két fontos védése, majd Iváncsik Gergő gólja eldöntötte a mérkőzést, 24-19-re nyert az MKB. A vendégek legjobbja Császár Gábor és Nagy László volt 4-4 góllal, a hazaiaknál Lékai Máté két találatig jutott.

A Veszprém a hetedik fordulót követően is százszázalékos a Bajnokok Ligája B csoportjában és kiharcolta a továbbjutást. A csoportelsőséghez is nagyon közel áll a magyar csapat.

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 7. forduló
Celje (szlovén)-MKB Veszprém 19-24 (9-11)
Góldobók: Marguc 5, Mackovsek 4, Zelenovics 3, Lékai 2, Mlakar 2, Skube 2, Zvizej 1, illetve Császár 4, Nagy L. 4, Iváncsik G. 3, Sulic 3, Iváncsik T. 3, Jamali 2, Laluska 2, Pérez 2, Ugalde 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik