Sport

Örök nyugalomra helyezték a legendás magyar edzőt

Mély részvét mellett a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték pénteken az életének 89. esztendejében, október 16-án elhunyt Török Bódogot, a magyar kézilabdázás egyik legeredményesebb edzőjét, az 1965-ös világbajnokságon aranyérmes női válogatott szövetségi kapitányát.

Török Bódog játékosként az NB I-ben szerepelt, majd az ugyancsak NB I-es Goldberger SE női csapatának edzője lett. A női válogatott szövetségi kapitányává 1955-ben nevezték ki, és 1978-ig töltötte be ezt a posztot.

Ez idő alatt a világbajnokságokon 1965-ben arany-, 1957-ben ezüst-, 1971-ben, 1975-ben és 1978-ban bronzérmes lett a nemzeti együttes, amely az 1976-os montreali olimpián is – a női szakág első ötkarikás szereplése alkalmával – a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Edzői pályafutása után Török Bódog a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja lett, 1981-től a női válogatott szaktanácsadója, 1983 és 1987 között a Kézilabdázás című szaklap szerkesztője volt. Sportágától nyugdíjas éveiben sem szakadt el.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.