Sport

Tanulás mellett a világ legjobbjai lettek

Olyan sportolókat köszöntött a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, akik tanulás mellett értek el világsikereket.

A Magyar Sportok Házában a 2012-es londoni olimpia és paralimpia, valamint az idei egyetemi világbajnokságokon érmes sportolókat ünnepelték. Mindannyian tanulnak a sport mellett, és ez, ahogyan a felszólalók is elmondták, nem egyszerű feladat.

Magyar Zoltán, a MOB alelnöke és Szalay Ferenc, az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke is azt emelte ki beszédében, hogy a MOB új életút programja nagy segítség lehet a későbbiekben, de szó esett a mindennapos testnevelés fontosságáról is, valamint arról is, hogy 1965 után jó lenne újra budapesti Universiadén bizonyítani a mieink tehetségét. A jövőben még inkább segítenék a sportolókat az egyetemre és főiskolára jutásban, ösztöndíjakkal és pluszpontokkal ösztönöznék őket. (Londonban több mint száz olyan sportolónk vett részt, aki főiskolára vagy egyetemre jár(t).)

„A cél az, hogy ne elvégeztessék az egyetemet a sportolókkal, hanem az, hogy segítsék őket a tanulásban és a sportban egyaránt, méghozzá azok a tanárok, akik mentorként mellettük vannak” – hangzott el.

Fábián István, a Magyar Rektori Konferencia egyetemi tagozatának elnöke a debreceni Risztov Éva teljesítményét emelte ki, mint a helyi egyetem mentorprogramjának kiemelkedően sikeres példáját. Azt is elmondta, amikor egy sportolót segítenek, az nem jelenti azt, hogy a követelményeket lentebb viszik.

Kovács Antal, Barcelona olimpiai bajnok cselgáncsozója azt mondta, korábban jó néhány tehetség adta fel sportolói pályafutását a tanulás miatt. Junior és ifi Európa- és világbajnokok intettek búcsút például a dzsúdónak. Szerencsére ez már a múlt, hiszen a londoni nyolc cselgáncsozó mindegyike felsőoktatásban végzett, vagy tanul jelenleg is. Azt is hozzátette a MOB és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnökségi tagja, hogy egy program már a középiskolás fiatalok között végez majd felmérést, és akit tehetségesnek tartanak, azoknak megpróbálnak életút tanácsokat adni a későbbiekre.

Lőrincz Tamás, olimpiai ezüstérmes birkózó

Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdeztük Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes birkózót, Molnár Réka és Krassóváry Kitty egyetemi világbajnoki bronz-, illetve ezüstérmes karatézót a díjátadón.

„Nehéz erre válaszolni, a mának élő típus vagyok, de szeretnék a sport mellett elvégezni egy főiskolát. Pár éve azt gondoltam, ez sima lesz, ma már kicsit máshogy látom. 2005-ben kezdtem az Esterházy Károly Főiskolára járni, és két évet aktívan végeztem, majd halasztottam egy évet a pekingi olimpia miatt. Aztán jött az új Bsc-rendszer, próbáltam megtalálni a fonalat, amit korábban elhagytam, ez nem nagyon sikerült, így az élsportra koncentráltam. Ez egyszer véget ér, most szakedzői vagy annál könnyebb szakban, például menedzseri képzésben gondolkodom a TF-en, de még nem döntöttem el, merre tovább. A következő olimpiai ciklusba szeretnék belesűríteni egy tanulós időszakot” – mondta Lőrincz Tamás.

„Ceglédi vagyok, Pesten edzettem, Egerbe jártam főiskolára, és még ha levelezős is voltam, ezt elég nehéz volt összeegyeztetni, nem beszélve a külföldi edzőtáborokról. Akkor még nem nagyon volt kiugróeredményem, később lettem felnőtt Európa-bajnok, akkor egy kicsit könnyebb volt már. Szerencsére ma már a fiataloknak is, akikben látnak valamit, segítenek, ez előrelépés. A mai generációnak már könnyebb lesz” – tette hozzá a londoni ezüstérmes, aki a 2013-as budapesti felnőtt világbajnokság lázában ég már most is.

A karate a mindene a tanulás mellett az egyetemi vb-ezüstérmes Krassóváry Kittynek

„Rekreáció szakon tanulok, remélem, animátor leszek. Az a célom, hogy egy szállodában vagy egy hajón elhelyezkedjek és víziaerobicot oktassak, programokat szervezzek a turistáknak. Levelezős vagyok, még eddig nem volt ütközés a sport és a tanulás között, épp ezért választottam ezt a formát” – mondta Krassóváry Kitty.

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatási Karára járok, nemzetközi gazdálkodás szakon tanulok, köztisztviselő szeretnék lenni. Nappalis vagyok, és néha tényleg kell a szerencse, hogy ne jöjjön közbe valamilyen edzőtábor vagy esemény, de úgy veszem észre, a tanárok maximálisan partnerek, megértőek velem szemben, együttműködőek” – mondta kérdésünkre Molnár Réka, aki egészséges félelemmel várja a majdani munkakezdést. Szerinte azért választott jól, mert munkájának beosztása a közszolgálati jelleg miatt kiszámítható lesz, így tervezhetővé válik a későbbi sportolás is.

Díjat kaptak az ünnepségen:

Olimpiai bajnok:

Kozák Danuta, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, Szilágyi Áron, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Károly Gáspár Református Egyetem hallgatója.

Olimpiai/paralimpiai ezüstérmes:

Kammerer Zoltán, a Semmelweis Egyetem hallgatója; Lőrincz Tamás, az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója; Pauman Dániel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, Tóth Tamás, a Semmelweis Egyetem hallgatója.

Olimpiai bronzérmes:

Cseh László, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, Csernoviczki Éva, a Zsigmond Király Főiskola volt hallgatója, a Semmelweis Egyetem jelenlegi hallgatója; Hatos Gábor, a Nyugat-magyarországi Egyetem volt hallgatója.

Egyetemi világbajnokságok érmesei:

Galambos Péter (evezés, arany), Kiss Tamás (kenu, arany, ezüst), Kozák István (birkózás, arany), Boros Gergely (kajak, két ezüst), Császár Gergely (kajak, két ezüst), Gyimes Krisztina (evezés, ezüst), Krassóvári Kitty (karate, ezüst), Lenkei Zsolt (tájfutás, ezüst), Sík Márton (kajak, ezüst), Szabó Katalin (evezés, ezüst), Szabó László (birkózás, ezüst), Szilvásy Nóra (kajak, ezüst, két bronz), Szomolányi Máté (kajak, ezüst), Hasanovic Dávid (kajak, bronz), Matyasovszki Dániel (evezés, bronz), Molnár Réka (karate, bronz), Pozsár Bence (evezés, bronz), Seprényi Sára (kajak, bronz), Szabó Petra (kajak, három bronz), Szeltner Ivett (kajak, bronz), Tóth Attila Tas (kajak, bronz), Sleisz Gabriella (birkózás, bronz).

Az Eszterházy Károly Főiskola hallgatójának, Berki Krisztiánnak a díját Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára, az olimpiai bajnok úszó, Risztov Éva, a Debreceni Egyetem hallgatójának díját Dr. Fábián István, a Debreceni Egyetem rektora, míg a paralimpiai bajnok, Sors Tamás, a Pécsi Tudományegyetem hallgatójának a díját Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke vette át.

Az olimpiai bajnokok közül Dombi Rudolf (kajak), a Semmelweis Egyetem volt hallgatója, Gyurta Dániel (úszás), a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója, Kovács Katalin (kajakozó), a Semmelweis Egyetem hallgatója, Szabó Gabriella (kajak), a Károly Gáspár Református Egyetem hallgatója, az ezüstérmes Ungvári Miklós (judo), a Semmelweis Egyetem volt hallgatója valamint az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám, a Semmelweis Egyetem volt hallgatója egy későbbi időpontban veszi át a díjat.

Díjazták Nagy Péter súlyemelőt, a Szegedi Tudományegyetem hallgatóját, aki egy doppingeset miatt Universiade-győztes lett az ezüstérem „helyett”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik