Sport

Közel járt a sikerhez a Sopron

Az Uniqa-Euroleasing Sopron vereséget szenvedett az orosz Orenburg vendégeként szerdán a női kosárlabda-Euroliga hatodik fordulójában.

A 2009-ben Euroliga-negyedik Sopron meglehetősen gyengén kezdte az Euroligát, hiszen öt forduló után mindössze egy győzelemmel és négy vereséggel állt a B csoportban, míg az Orenburg neve mellett 2/2 állt szerda előtt.

A meccset mégis a Sopron kezdte jobban, hiszen az első negyedben uralták a játékot, de a hazaiak feljavulása ellenére is tartották magukat, majd az Orenburg átvette a vezetést, de a szünetre még így is csak három ponttal mentek az oroszok.

Hiába volt a Sopron vezére a szerb Jelena Milovanovic, egymaga nem tudott meccset nyerni az oroszok ellen, akik a nagyszünet után bedarálták a magyar csapatot: az utolsó játkrészt már 51-46-ról kezdte az Orenburg.

Székely Norbert együttese végül megnyerte a záró etapot, de az utolsó percek büntetőzéseinek köszönhetően a hazaiak nyertek 73-69-re.

Az 1/5-ös mérlegnél tartó soproniak két hét múlva a francia Arrashoz látogatnak.

Eredmény – női kosárlabda Euroliga, B csoport, 6. forduló

Orenburg (orosz) – Uniqa-Euroleasing Sopron 73-69 (17-16, 13-17, 21-13, 22-23)
a magyar csapat legjobb dobói:
Milovanovic 30, Johnson 26

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik