Sport

Erdei új kihívás elé néz

erdei zsolt (erdei zsolt, )
erdei zsolt (erdei zsolt, )

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke bejelentette, jövő szeptembertől Erdei Zsolt tölti majd be a szövetség szakmai igazgatói tisztségét.

Zajlik az élet a magyar amatőr ökölvívásban: szerdától Hajdúszoboszlón a hölgyek, jövő héten, Debrecenben pedig az urak országos bajnokságát rendezik meg. Ennek apropóján tartott szerdán sajtótájékoztatón a Magyar Ökölvívók Szakszövetsége (MÖSZ), valamint Kósa Lajos, a cívis város polgármestere.

Utóbbi elmondta, szeretnék, ha a térség újra sikeres sportolót tudna adni a sportnak, így Debrecen a jövőben az ökölvívás egyik fővárosa lesz hazánkban. A város így a jövő heti országos bajnokság mellett az alig két hónap múlva a kontinens egyik legerősebb és legszínvonalasabb nemzetközi tornájának, az 57. alkalommal megrendezendő Bocskai István Emlékversenynek is otthont ad. A polgármesternek a magyar ökölvívók hozzáállásról is megvan a véleménye:

„Meg kell változtatni a hozzáállást a riói olimpiáig, hogy akkor senki sem fog ‘nyusziként’ felmenni a ringbe, hanem a cél a bajnoki cím megszerzése lesz a sportolók számára” – mondta Kósa, akivel egyetért Csötönyi Sándor is. A MÖSZ elnöke ennek megfelelően már intézkedett is:

„Felkértem a profiknál veretlen, a profiknál és az amatőröknél is világbajnok Erdei Zsoltot szakmai igazgatónak. Madár elvállalta a feladatot, ám 2013 szeptemberéig szerződés köti a jelenlegi promóteréhez, így annak lejártával lát csak munkához. A válogatottaknál menedzserek dolgoznak majd a jövőben: a férfiaknál Bolla Szilárd, a nőknél Belinszky Krisztina, az utánpótlásnál pedig Wida József” – mondta Csötönyi.

A szövetség elnöke hozzátette, a sportág megújítására az állami támogatás megnövekedésében látja a legnagyobb esélyt. Korábban bejelentették, hogy azok a sportok, amelyek nem tartoznak az úgynevezett látványsportágak közé,  jövőre 10-15 milliárd forintos támogatást kapnak majd az államtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik