Sport

Kettőből kettő az egriek mérlege

A ZF Eger női vízilabdacsapat a Bajnokok Kupája második fordulójában is nyerni tudott.

A hevesi hölgyek így csütörtöki sikerük után most másodszer nyertek a BEK Nizzában zajló A csoportjában: korábban a spanyol CN Matarót intézték el 14-7-re, most pedig a házigazda maradt alul az Egerrel szemben.

Az európai kupaporondon idén debütáló együttes az Olympic Nice Nation ellen megszenvedtek a sikerért, hiszen a franciáknál volt végig az előny, a szünetben például már 6-4-re is vezettek, majd a harmadik negyed elején három is volt közte.

Az utolsó játékrészben aztán rákapcsoltak az egriek, és végül 9-8-ra nyertek. A magyar bajnok győztes gólját Antal Dóra jegyezte.

Az Eger pénteken még egy mérkőzést vív: 18 órától az orosz Kirisi lesz az ellenfél, míg szombaton 15 órától a görög Vuliagmeni lesz a soros. Az utolsó csoportmeccset az Eger vasárnap reggel 9 órakor vívja a holland Nijverdak ellen. A hat együttes közül a csoport első négy helyezettje jut tovább.

Eredmény – női vízilabda Bajnokok Kupája, A csoport, 2. forduló
ZF-Eger – Olympic Nice Nation (francia) 9-8 (3-3, 1-3, 2-1, 3-1)
A magyar csapat gólszerzői: Antal Dóra 4, Keszthelyi Rita 3, Zajácz Hanna 2

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik