Sport
gyurta dániel (Array)

Gyurta aláírt Újpesten

24.hu
24.hu

2012. 11. 23. 13:27

Az újpesti Külvárosi Kávéházban rendezett ceremónián Gyurta Dániel kiemelte: azért döntött az UTE mellett, mert ezt megelőzően ilyen nagy és erős klubhoz még nem tartozott. 

“Itt látom biztosítottnak a színvonalas versenyzéshez szükséges összes feltételt a magam és csapatom, a Széles Team számára. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy milyen szeretettel fogadtak az újpestiek többek közt az Újpest-Siófok focimeccsen. Remélem, hogy viszonozni tudom ezt a szeretetet és bizalmat azzal, ha a decemberi, isztambuli rövidpályás világbajnokságon már Újpestnek szerzek dicsőséget” – idézte Gyurtát a klub közleménye.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere az ünnepségen emlékeztetett, hogy az önkormányzat 2010-ben kötött keret megállapodást az Újpesti Torna Egylet támogatásáról.

“A ma megkötött szerződéssel Gyurta Dániel és az UTE tovább öregbítheti Újpest hírnevét. Azt hiszem, büszkén állíthatjuk: Újpest a bajnokok otthona. Ahol ilyen élsportolók mutatnak példát a gyermekeknek, mint Gyurta Dániel vagy Berki Krisztián, ott sikeres lesz a fiatalok sportra, egészséges életmódra nevelése” – mondta Wintermantel.

A londoni olimpián a 200 méteres mellúszásban világcsúccsal aranyérmes, 23 éves Gyurta Dániel eddig a Jövő SC-Veolia tagja volt, a szerződése augusztus végén járt le.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.