Sport

Szalayék új autóval vágnak neki a Dakarnak

Új technikát vet be az Opel Dakar Team a 2013-as Dakar-ralin: a csapat versenygépét hétfőn mutatták be Budapesten.

Szalay Balázs, aki januárban tizenkettedszer vág neki a világ legnehezebbnek tartott raliversenyének, a sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatón elmondta, hogy a változó szabályok miatt új motort kapott a versenyautó.

„Az utolsó simításokkal vasárnap lettünk kész, és egy rövid tesztelést is végeztünk” – mondta a pilóta, aki már alig várja, hogy sivatagi körülmények között is kipróbálja a Mokkát.

„Egy 6,2 literes, 360 lóerős motor van a gépben. Továbbfejlesztettük a hűtési rendszert, mert azzal a legutóbbi viadalon is nagyon sok gondunk volt. Három hónapunk volt az autó megépítésére, ami nem túl sok, de a fiúknak van rutinjuk a gyors munkában.”

Szalay Balázs az eddigi 11 verseny közül hét alkalommal ért célba, jelenlegi navigátorával Bunkoczi Lászlóval pedig mind a hat alkalommal eljutott a végállomásig. A magyar páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, a huszadik helyen végzett a Dakaron.

A viadalt az ötödik alkalommal bonyolítják le Dél-Amerikában. A legutóbbi megmérettetéshez hasonlóan a mezőny január 5. és 20. között ezúttal is három országot szel át, és több mint nyolcezer kilométert tesz meg. A verseny Limában rajtol, majd Argentína érintésével Santiago de Chilében fejeződik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik