Sport

Tóth Adrienn bejelentette visszavonulását

A Magyar Öttusa Szövetség sajnálattal vette tudomásul, hogy lemond a válogatottságról és befejezi sportolói pályafutását Tóth Adrienn.

A londoni olimpián huszadik helyen végzett, világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon összesen tíz érmet nyert, váltóban kétszeres világbajnok, egyéniben Európa-bajnoki második helyezett sportoló a nem túl jól sikerült ötkarikás szereplést követően, még a brit fővárosban úgy nyilatkozott, hogy az olimpiai verseny kombinált számában mutatott teljesítménye kijelölte számára az irányt, azt, hogy miben kell fejlődnie a következő játékokig – a lövészetekkel megszakított futás előtt még ötödik volt, innen csúszott vissza tizenöt pozíciót.

A közelmúltban azonban levélben jelezte a hazai szövetségnek, hogy abbahagyja a versenysportot. A MÖSZ elnöksége a héten foglalkozott a bejelentéssel, és tudomásul vette az alig 22 éves versenyző döntését.

Tóth jelenleg Ausztráliában tartózkodik, ahova pihenés és nyelvtanulás céljából utazott barátjával, s ahol esetleg vívással foglalkozna a jövőben. 

Tóth helyzetét némileg bonyolítja, hogy korábban ajánlatot kapott szerződéses katonai státuszra a BHSE-ben, így klubjában is el kell majd varrnia minden szálat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik