Sport

Röplabdás köszönet Orbán Viktornak

Köszönőlevelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek Ary Graca, a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnöke annak nyomán, hogy a sportág bekerült abba a körbe, amely jövőre összesen 10-15 milliárd forint állami támogatásban részesülhet.

A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint az angol nyelvű levelet megkapta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár és Szalay Ferenc, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke is.

A brazil sportdiplomata – az MRSZ közlemény alapján – levelében méltatta a magyar kormány pozitív hozzáállását a sporthoz. Különösen azzal kapcsolatban fejezte ki örömét, hogy jövőre 14 sportág – köztük a röplabda – kiemelt állami finanszírozáshoz jut.

Az FIVB első embere kitért arra, hogy a röplabda majdnem mindenhol alapját képezi a testnevelésnek, lévén az egyik legnépszerűbb sportág a világon. Hozzátette: a sportág népszerűsége töretlenül növekedett az elmúlt évtizedben. Kijelentette, hogy a nemzetközi szövetség mindig is készen állt arra, hogy együttműködjön a magyar kormánnyal a sportág és a Magyar Röplabda Szövetség céljainak elérése érdekében.

Ary Graca október elején a támogatás érdekében írt levelet a magyar kormányfőnek, a társasági adójóváírások (TAO) révén támogatott látványsportok – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – közé ugyanis nem került be a röplabda.

Október végén jelentették be, hogy jövőre várhatóan 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül 14 sportág: a röplabda mellett az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársport, a korcsolyasport, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás és a vívás.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.