Sport

Már nincs felnőtt kajakos az MTK-ban

pauman dániel (pauman dániel, )
pauman dániel (pauman dániel, )

Egy-két héten belül eldőlhet, hol, melyik klubban folytatja pályafutását a londoni olimpián ezüstérmes férfikajaknégyes három MTK-s tagja, Tóth Dávid, Pauman Dániel és Kulifai Tamás, akik követve edzőjüket, Fábiánné Rozsnyói Katalint, elhagyják a kék-fehér egyesületet.

„Most még az MTK-ban edzünk, de szeptember 30-án lejárt a szerződésünk, új megállapodás pedig nem született – mondta Tóth az M1 Ma reggel című műsorában. – Úgy gondolom, a kilátásaink jók, és reményeink szerint egy-két héten belül kiderül, hol folytatjuk. Nincsenek nagy igényeink, például hogy legyen fűtés és meleg víz az öltözőben.”

Pauman hozzátette: ők nem szeretnék elhagyni az országot, anyagi gondjaik pedig a londoni siker után jelenleg nincsenek, de mindenképpen kell egy hely, ahol készülhetnek, és a jövőben is Fábiánné irányításával szeretnének felkészülni a versenyekre.

„Úgy tudom, a négyesünk vezérevezőse, Kammerer Zoltán is belevág még egy olimpiai ciklusba, és csakúgy, mint az idei játékok előtt, velünk akar dolgozni. Vele kiegészülve 6-7 fős csapatunk lehet, ez adhatja a jövőben a férfi kajakválogatott gerincét” – fogalmazott Pauman.

Távozásukat az MTK-tól – a mesteredzőhöz hasonlóan – ők is az adósságokkal és a bizalomvesztéssel indokolták.
„Újabb és újabb határidőket mondtak a tartozások rendezésére, ebben mi már nem tudunk bízni, és arra sincs garancia, hogy a jövőben majd rendesen mennek a kifizetések” – mondta Kulifai.

A klubnál 2004 óta dolgozó, olimpiai és világbajnokok sorát kinevelő Fábiánné Rozsnyói Katalin csütörtökön azt mondta: neki és a versenyzőknek összességében több mint tízmillió forinttal tartozik az MTK. A korábbi ígérgetések után ő október 31-ét jelölte meg utolsó határidőnek a tartozások rendezésére, de mivel nem történt semmi, távozik és jogi útra tereli az ügyet.

Rajna András, az MTK kajak-kenu szakosztályának vezetője csütörtökön úgy nyilatkozott, nagyon sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, a szakosztálynak hatalmas érvágás az, hogy a mesteredző távozik, de az ígéret szerint december végéig rendezi az adósságokat az egyesület. A három kajakos – Kulifai, Tóth és Pauman – távozásával nem marad felnőtt versenyző a szakosztályban.

Korábban Paksy Tímea is azért döntött Ausztria mellett, mert kétéves fizetésével tartozott neki a klub. Deutsch Tamás elnök ezt cáfolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik