Sport

Gálaelőadást rendezett a Fehérvár

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata kiütéses, 9-0-s győzelmet aratott az Innsbruck vendégeként az osztrák pontvadászatban.

A kötelező győzelem reményében utazott a sereghajtó otthonába a Sapa Fehérvár AV19 együttese és már korán tett azért, hogy ne boruljon a papírforma, Frank Banham már a 3. percben megszerezte a vezetést a székesfehérváriaknak.

Az első harmadban már nem változott az eredmény, de ez tulajdonképpen nem is baj, talán ez kellett ahhoz az eredményes játékhoz, ami a második felvonásban jellemezte a csapat játékát. Tizenhat kapuralövést eresztett el ugyanis a Sapa a második húsz percben, ezek közül öt is utalt talált a hazai hálóba, volt két emberelőnyös, egy emberhátrányos és két egyenlő létszámnál szerzett találat is.

Az Innsbruck padlót fogott, a Fehérvár pedig 6-0-s vezetésénél sem vett vissza a tempóból, a vége így kiütéses, 9-0-s fehérvári győzelem lett. A kilenc magyar gólon nyolcan osztoztak, egyedül Tyler Metcalfe tudott duplázni, a kapuban pedig Adam Munro lehúzta a rolót.

Eredmény – EBEL
Innsbruck (osztrák)-Sapa Fehérvár AV19 0-9 (0-1, 0-5, 0-3)
Gólszerzők: Banham (3.), Horváth A. (23.), Sofron (26.), Metcalfe (35., 53.), Sikorcin (37.), Ladányi (39.), Benk (45.), Hajós (48.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik