Sport

Böczögő két éremmel gazdagodott

A Buda-Cash Kupa Mesterfokú Bajnokság szerenkénti döntőinek második napján is Böczögő Dorina volt a legeredményesebb Békéscsabán, ma egy arany- és egy ezüstéremmel lett gazdagabb.

A nőknél teljes volt a békéscsabai siker, gerendán Makra Noémi lett az első, itt az olimpikon Böczögő egy kicsit bizonytalanabb gyakorlatot mutatott be. Talajon viszont remekelt, az elmúlt időszak egyik legjobb bemutatóját adta elő, így egyértelmű volt, hogy ő nyeri az aranyérmet. Böczögő ezzel a Buda-Cash Kupa Mesterfokú Bajnokság legeredményesebb versenyzője lett, hiszen az összetett győzelem mellett a szerenként viadalon két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

A férfiaknál a nyújtó emelkedett ki, ahol szinte senki sem rontott, ezen a szeren Vecsernyés Dávi diadalmaskodott. Korláton Vágner Levente mutatta be a legjobb gyakorlatot, míg ugrásban, a kicsit szerényebb mezőnyben Vadászfi Ákos győzött.

A Buda-Cash Kupa Mesterfokú Bajnokság szerenkénti döntőin köszöntésekre is sor került, Békéscsaba város vezetői és a Békés Megyei Sporthivatal köszöntötte az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta edzőit, hiszen a bajnoknő 20 éve győzött. 30 esztendővel ezelőtt lett ifjúsági Európa-bajnok Zsilinszky Tünde, őt is ünnepelték. Az eseményen most is jelen volt az olimpiai bajnok Berki Krisztián, aki előtt kígyózott a sor autogramért.

“Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült a Mesterfokú, bevallom őszintén, még én is meglepődtem, hogy két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal zártam az összetett győzelmem mellett. Ma is fantasztikus volt a hangulat, kiváló volt a szervezés, szinte teltház volt, pedig hétköznap este volt, így különösen jó volt hazai pályán versenyeznem. Csütörtökön már indulok Barcelonába, szombaton ugyanis egy nemzetközi versenyen veszek részt” – mondta Böczögő Dorina.

Altorjai Sándor, a szövetség főtitkára elismerően szólt az eseményről: “Nagyon jól sikerült a Buda-Cash Kupa Mesterfokú Bajnokság itt Békéscsabán, a hétköznapok ellenére majdnem tele volt a sportcsarnok. Aki kilátogatott, igazi csemegét kapott, a kiváló tornagyakorlatok mellett kulturális élményekben is lehetett része, hiszen a néptáncon át a fitneszen keresztül egészen a filmvetítésig minden része volt a programnak.”

Eredmények – Buda-Cash Mesterfokú Bajnokság
Férfi:
Ugrás
1Vadászfi ÁkosKSI SE  edző: Vereckei István  14,783

2 Tálas Bence UTE 13,766
3 Mihók Ádám BHSE 13,733

Korlát
1 Vágner Levente FTC Ybl Tervező edző: Láng Géza, Janik Pál 13,866
2 Rácz Attila FTC Ybl Tervező 13,733
3 Vlacsil Attila FTC Ybl Tervező  12,100

Nyújtó
1 Vecsernyés Dávid Bercsényi DSE Győr edző: Láng Géza, Janik Pál  14,400
2 Mihók Ádám BHSE 13,866
3 Dudás Norbert FTC Ybl Tervező 13,500

Női:
Gerenda
1 Makra Noémi TC Békéscsaba edző:Unyatinszki házaspár 14,266
2 Böczögő Dorina TC Békéscsaba 13,566
3 Eke Beáta TC Békéscsaba 13,200

Talaj
1 Böczögő Dorina TC Békéscsaba edző: Petrovszki Pál 13,966
2 Makra Noémi TC Békéscsaba 13,933
3 Divéky Luca KSI SE 13,266
3 Honti Kitti KSI SE  13,266

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik