Sport

Szolnok-Szeged csata a kupadöntőben

A Szolnok és a Szeged jutott a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupa vasárnapi döntőjébe: a címvédő egy góllal a Vasast, a Szolnok kettővel a Debrecent győzte le.

A bajnok fővárosiak és a Magyar Kupa-címvédő szegediek csatáján kezdettől fej fej mellett haladtak a csapatok, így nem tudott egyik fél sem elhúzni a másiktól. A félidőben jobban álló Vasasnál elsősorban a balkezes Vámos Márton tűnt ki, aki a negyedik negyed elején már negyedik találatát jegyezte, míg a szegedieknél a friss szerzemény, az ex-honvédos Szivós Márton és az új-zélandi idegenlégiós, Joseph Kayes jeleskedett három-három találatával.

Aztán Szivós – miután a Vasas kettős emberelőnyét sem tudta kihasználni – megszerezte a negyediket is a záró nyolc perc elején ötméteresből (10-9), s amint az később kiderült, gólja MK-döntőt ért új együttese számára.

A másik elődöntő csupa légiós góllal indult, amelynek első negyedét 3-2-re a hajdúsági alakulat nyerte. A folytatásban azonban leálltak a csapatok a góltermeléssel, olyannyira, hogy legközelebb csupán a harmadik negyed közepén rezdült meg ismét a háló, amikor egyenlített a Szolnok. Méghozzá Pásztor Mátyás révén, aki előbb megúszásból, majd emberelőnyből és akcióból is eredményes volt, s mesterhármasával 5-3-ra a Tisza-partiakhoz került át a vezetés.

A Debrecen ezt követően hiába igyekezett, a befejező nyolc percben még szépítenie sem sikerült, így ebből a párból a Szolnok jutott a vasárnap döntőbe.

A finálét vasárnap 12.20-tól játsszák a Komjádi uszodában.

Eredmények – Theodora Magyar Kupa, elődöntők

A-HID Szeged VE – TEVA-Vasas 10-9 (3-3, 2-3, 2-2, 3-1)
góldobók: Szivós 4, Kayes 3, Kunac 2, Kiss Cs. 1, illetve Vámos 4, Brguljan 2, Katonás, Öler, Hárai 1-1

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – Debreceni VSE 5-3 (2-3, 0-0, 3-0, 0-0)
góldobók: Pásztor 3, Georgescu, Gocic 1-1, illetve M. Korolja, Letica, Giorgetti 1-1

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik