Sport

Félszáz éremnél tart Hosszú

Két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot nyert Hosszú Katinka az első napon az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának utolsó állomásán, Szingapúrban.

A bajaiak normálmedencés világbajnoka a szombati nyitányon a korábban megszokott forgatókönyvnek megfelelően félóra leforgása alatt győzött a 800 (8:21.94 p), majd a 200 méter gyors döntőjében is (1:53.57). A folytatásban 200 méter vegyesen a második lett (2:06.78), a 200 méteres hátúszás fináléjában pedig a harmadik (2:07.80).

Négy újabb dobogós helyezésével egyszersmind 50 darabosra emelte ez évi világkupás medálkollekcióját, amelyet a vasárnapi zárás előtt 37 arany, nyolc ezüst és öt bronz alkot. Emellett – mivel a világszövetség (FINA) által dotált pénzdíjas sorozatról van szó – Hosszú a 25 méteres medencében zajló széria utolsó napját 65 ezer dollárt meghaladó summa birtokosaként is várhatja. Ehhez az összeghez jön majd hozzá az őt – mint az egyéniben a teljes sorozat legjobbját – külön megillető 100 ezer dolláros prémium.

A szingapúri Vk-verseny másik magyar résztvevője, Jakabos Zsuzsanna szombaton kétszer állhatott dobogóra: először 200 méter gyorson az emelvény alsó fokára (1:54.34), másodszor viszont a legtetejére, mivel a 200 méter vegyes döntőjében mindenkit – így Hosszú Katinkát is – maga mögé utasítva győzött (2:06.41).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik