Sport

Összefogás a hátrányos helyzetű sportolókért

Eredményesen zárult a „Passzold tovább” sportszergyűjtési akció. Ezer hátrányos helyzetű gyermek jutott a rendszeres sportoláshoz elengedhetetlen eszközökhöz.

A Polgár Alapítvány döntött úgy, hogy gyűjtést szervez. Szőke Judit az alapítvány igazgatója lapunknak elmondta: “A Futball tehetség program keretében számos olyan sportolni szerető gyerekkel találkoztak, akiknek az alapvető felszerelésük sem volt meg. Ezért úgy döntöttek felkarolják őket és megpróbálnak nekik segíteni.”

Az alapítvány évek óta segíti azokat a nehéz sorsú, de tehetséges és motivált gyerekeket, akiknek a labdarúgás, a sport jelenti az egyetlen kitörési lehetőséget a legmélyebb szegénység világából. Számukra gyakran nemcsak a közlekedés, az edzésre, versenyre járás költsége jelent problémát, de a megfelelő ruházat, a felszerelés beszerzése is.

Klubok

“Az alapítvány harminc labdarúgóklubot illetve utánpótlásprogramot kért fel arra, hogy gyűjtsék össze azt a sportruházatot, cipőt, labdát és egyéb eszközt, amit nélkülözni tudnak, és jó szívvel átadnának a hátrányos helyzetű sportolni akaró gyerekeknek.  Az akcióval járó szervezési munkát, az összegyűjtött sportszerek elszállítását és kiosztását már mi végeztük” – közölte az igazgató.


Forrás: Polgár Alapítvány az Esélyekért

Rengeteg felajánlás érkezett. Ami részben annak volt köszönhető, hogy a klubok az idén cserélték le az eszközeiket.

Szőke Judit szerint példaértékű volt az összefogás, ezért az alapítvány úgy döntött jövőre is megszervezi a gyűjtést. Nehéz megbecsülni az értékét az összegyűlt adománynak, hiszen használt felszerelésről van szó, de becslésem szerint még így is közel 2 millió forintra tehető az értéke, ám olyan hiányt pótolt, ami viszont felbecsülhetetlenné teszi

1000 gyermek

Az ország 27 hátrányos településére jutattuk el az egyesületek és sportolóik felajánlásait. Borsod-Abaúj-Zemplém, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád megye mintegy 1000 sportoló fiatalja jutott így hozzá a sporteszközökhöz. A gyerekek kitörő lelkesedéssel fogadták a felajánlásokat.

Az akció során legtöbb sportfelszerelést gyűjtő Sopron SC-t a “Sportolók a méltányosságért” díjban részesült, amelyet Paczók Károly, mezőcsáti hátrányos helyzetű alkotóművész és labdarúgó készített el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik