Sport

“Látszott, hogy csak mi nyerhetünk”

24.hu
24.hu

2012. 11. 09. 23:16

Meggyőzően, látványos gólokkal múlta felül a magyar jégkorong-válogatott a litvánokat 5-1-re péntek este Budapesten. Hári Jánost, Szélig Viktor és Léderer Ákost, az „aréna hangját” kérdeztük a meccs után

Az olimpiai előselejtező tornán a magyar válogatott első mérkőzésén a 22-es számú Hári János lett a meccs játékosa, aki két góllal, és remek játékkal járult hozzá a sikerhez.

“Ne felejtsük el, hogy rosszabb volt az ellenfél” – mondta a ljubljanai vébé után az ott nyújtott teljesítményével rendkívül elégedetlen csatár a Sport24-nek.

Ma jobban ment a játék, jobban kijött a lépés, és jól játszott a csapat, jól ment a sorunk is. Az a legfontosabb, hogy működjön az összjáték. Remélem, hogy így folytatódik szombaton is” – tette hozzá a svéd Modo csapatát erősítő játékos.

Nem csak a nézőtérről látszott simának a győzelem: „belülről is látszott, hogy csak mi nyerhetünk ezen a meccsen, rajtunk fog múlni az eredmény” – értékelte a mérkőzést Szélig Viktor a Sport24-nek. “Ennél tudunk kicsit jobban is játszani, kicsit jobban odafigyelni” – tette hozzá.

Az utolsó harmad gól nélkül telt el, de számtalan szemet gyönyörködtető akciót láthattunk a fiúktól. Oka volt azonban a tempóváltásnak is. „Sikerült szép megoldásokkal is előrukkolnunk. Az edző kért tőlünk valamit, ezért vettünk egy kicsit vissza. Ennek az utasításnak megvalósítása ugyanis kicsit defenzívebb hokit igényelt” – árulta el a csapatkapitány.

Megkérdeztük a péntek este egy másik fontos szereplőjét is: Léderer Ákos, a Sportklub érzelemdús közvetítéseiről híres, munkatársa is értékelte a látottakat.

Nagyon sokat számított, hogy az első percekben sikerült gólt lőnünk. Megadta az alaphangot, főleg, hogy harmadik, negyedik soros játékos ütötte, és nem is volt akármilyen gól. Megnyugtató volt, hogy az emberelőnyünket kihasználtuk, Vas Marci bombagólja gyönyörű volt” – idézte fel lapunknak az első harmad két legfontosabb pillanatát Léderer Ákos.

A második harmadra már nyugodtan jöhetett ki a csapat. Az ilyen ellenfelekkel azon múlik az eredmény, hogy az elején mennyire tudatosítjuk velük, hogy nincs keresnivalójuk. Itt ez gyorsan megtörtént. Szerintem ez tökéletes kezdés volt” – zárta le összefoglalóját a tévés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.