Sport

Chris Moorman az örökös második

Poker(960x640)(6).jpg (póker)
Poker(960x640)(6).jpg (póker)

Ismét csak nem sikerült tornagyőzelmet aratnia Chris Moormannek, a brit játékos negyedszerre jutott párbajba, azonban az UKIPT Bristol versenyén is be kellett érni a második hellyel.

Az egyik legismertebb brit játékos, Chris Moorman bár nem panaszkodhat, több millió dollárt nyert online, élőben pedig 2.7 milliót játszott már össze, azonban még egyszer sem sikerül győzelmet szerezni, sőt az UKIPT Bristolon negyedszerre maradt le a bajnoki címről – írja a Poker.hu.

Habár Sam Trickett mögött minden bizonnyal a második legeredményesebb brit játékosról van szó, ha Chris Moormant említjük, közel ötmillió dollárt nyert eddig pályafutása során, az öröme azonban a mai napig nem lehet felhőtlen.

Tavaly két világbajnoki címről is lemaradt, a WSOP 6max versenyén nem bírt el Joe Ebanks-szel a Heads Upban, a WSOP Cannes főversenyén pedig az amerikai Elio Fox fogott ki rajta, szintén második helyre száműzve Moormant.

Idén év elején folytatta rossz hagyományait, amikor is az EPT Berlin High Roller versenyén maradt alul Bertrand Grospellier ellen, most pedig a neves UKIPT Bristol tornáján jutott el párbajig, de ismét csak fejet kellett hajtania az ellenfelével szemben.

Bár a finálét csak a harmadik helyről kezdhette meg Moorman, sőt a hatodik pozícióig is lecsúszott, onnan szép lassan, remek játékkal még visszakapaszkodott, a Heads Upot pedig a német Wojtek Barzantny ellen vívhatta.

A 24 éves germán diák azonban meglepte Moormant, aki kiemelkedő megoldásaival nem hagyott teret a brit zsugásnak. Az utolsó partiban Barzantny Q-J lapokkal tette Moormant allin, aki A-3-mal megadott, a 6-5-8-J-T közös lapok viszont a németet segítették, aki 77 ezer fontot kapott győzelméért.

Moorman tehát ismét második helyre szorult, vigaszdíja 55 ezer font volt, amit azonban hezitálás nélkül elcserélt volna a bajnoki trófeára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik