Sport

Németországban is menetel a magyar sakknagymester

Az ausztriai Fürstenfeldben járt Rapport Richárd az osztrák Bundesliga első versenyhétvégéjén, ahol remekül szerepelt, hiszen három partin egyszer remizett, kétszer pedig győzött.

„Az elutazásom előtt azt mondtam, hogy háromból két pontot szeretnék elérni, ehhez képest kettő és felet csináltam, így elégedett lehetek” – kezdte a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló. „Az első partiban nem volt esélyem nyerni Balogh Csaba ellen, hiába voltam a fehérrel, egyszerűen semmi nem jött ki, így döntetlen lett a vége.”

A folytatásban viszont már nem volt kegyelem, a legfiatalabb magyar sakknagymester a cseh Tomas Polak és a horvát Marin Bosiocic ellen is győzött. „A harmadik fordulóban feketével voltam és korán kockáztattam, de bejött szerencsére” – árulta el Ricsi.

Sokat nem pihen a sakkozó, ugyanis pénteken Németországba repül a német Bundesliga harmadik és negyedik fordulójára. Csapatára, a Werder Bremenre az első játéknapon ráadásul nagyon komoly ellenfél vár.

„A sokszoros bajnok Baden Baden lesz az ellenfelünk. A csapatban van a világbajnok és a világranglista első két helyezettje, vagyis mindenképpen erősebb ellenfelem lesz.”

Rapport Richárd elmondása szerint a negyedik fordulóban viszont már hozzá hasonló erősségű sakkozót kaphat. A Bréma tavaly második lett a tabellán, idén a megcsappant költségvetés miatt már csak a középmezőny a cél. Honfitársunk csapata két forduló után a kilencedik helyen áll a tabellán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik