Sport
André Iguodala (andré iguodala, )

Már nem nyeretlen a Denver

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 11. 07. 09:44

A győzelem ösvényére lépett a Denver Nuggets kosárlabdacsapata, mely szerda hajnalban a Detroit Pistons ellen diadalmaskodott az NBA-ben.

A tengerentúli profi kosárlabdaliga szezonrajtja előtt kevesen számítottak arra, hogy három mérkőzés után még nyeretlenül áll majd a nyugati konferencia utolsó helyén a Denver Nuggets. Az események azonban mégis így alakultak, így a magyar idő szerint szerda hajnalban új mezt avató hazaiaknak kutya kötelességük volt legyőzni a több sebből vérző Detroitot.

Ez végül sikerült is, ráadásul a siker egyik fő letéteményese az az André Iguodala volt, aki a nyáron került a Nuggetshez és ez volt az első hazai meccse a Pepsi Centerben. „Igu” 17 pontot és 10 lepattanót tett be a közösbe, csapata pedig 109-97-re nyert, az összes negyedet megnyerve.

Megvan az előz szezon vesztes döntősének, az Oklahoma City Thundernek a második győzelme az idényben. Kevin Duranték kissé döcögős rajtot vettek, ezúttal azonban könnyedén mosták le a parkettről a Toronto Raptost, főleg az első félidőben mutatott biztos játéknak köszönhetően. Ezúttal nem Durant volt a meccsnyertes figura, ez most igazi csapatsiker volt, hatan is legalább tíz pontig jutottak az OKC-ből.

A szezon előtt egyértelműen ligautolsónak jósolt Orlando Magic csak a harmadik meccsén szenvedte el első vereségét. Hiába dupla-duplázott Davis és Vucevic floridai oldalon, hiába lett Aaron Afflalo a meccs legponterősebb embere, az utolsó negyedre feléledő Chicago Bulls Luol Deng vezérletével nyerni tudott – a szezonban már harmadszor.

Eredmények – NBA
Chicago Bulls-Orlando Magic 99-93
Oklahoma City Thunder-Toronto Raptors 108-88
Denver Nuggets-Detroit Pistons 109-97

 

Videó – A Denver győzelme:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.