Sport

Megkezdődött az úszó ob, Gyurta aranyat szerzett

Gyurta Dániel és Cseh László is egy-egy egyéni aranyérmet szerzett a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokság pénteki nyitónapján, a Kiss László-sportuszodában, igaz, egyikük sem fő számában indult. A nyitónapon egyedül Dara Eszter tudott duplázni egyéni számokban, ő két aranyérmet szerzett a sprinttávokon.

Első ízben úszott versenyen Gyurta Dániel azok után, hogy Londonban világrekorddal nyerte meg a 200 méteres mellúszás olimpiai döntőjét – igaz, a rövidpályás ob-n ezúttal még “csak” ötven métert vállalt, viszont azt igen magabiztosan nyerte meg.

“Öt hete kezdtem újra az edzéseket, kifejezetten jólesik a munka, azért a nyáron történtek, mondjuk úgy, igen sok erőt adnak. Annak külön örülök, hogy bár nem tértem vissza túl régen, máris fél másodpercre vagyok a legjobb időmtől, ez nagyon jó jel” – mondta

Gyurta egyébként “magyar válogatottként” indult, de a hírek szerint hamarosan kiderül, melyik klub színeiben folytatja.
Távollétében a 200-as mellúszó számot Verrasztó Dávid nyerte meg, nem sokkal előzve meg Cseh Lászlót. Cseh 100 méter háton remekelt, a nap legizgalmasabb számában tudott nyerni a másik két specialista, Bernek Péter és Balog Gábor előtt, később pedig még egy aranyat kasszírozott, miután a Kőbánya SC óriási csatában megelőzte a Jövő SC-t a vegyesváltóban. 

“Még lassú vagyok, de ennek most így kell lennie, mert nagyon keményen edzek – összegzett a nap végén a londoni ötkarikás játékok bronzérmese. – A lényeg, hogy a decemberi rövidpályás világbajnokságra legyek formában, most az a fő cél.”

Az ob-re hazatért Dubajból Kis Gergő, aki augusztus közepe óta az emírségekben készül. Ezúttal 400 méter gyorson bizonyított, ám utána elárulta, az idei és a következő az átmenet éve: 
“A tervek szerint most egy kicsit feltöltődöm, ami Dubajban meglehetősen könnyű, hiszen tökéletes körülmények között úszhatok, és megmondom őszintén, amióta kint vagyok, egyszer sem voltam szomorú. Itthon azért más volt a helyzet… Egyelőre úgy gondolom, jövő nyáron négyszázon és nyolcszázon akarok majd versenyezni, de azért nem felejtem el az ezerötszázat, azt az Eb-n is bevállalom még, azt hiszem. Ez a mai jól esett, bár másfél másodperccel jobbat vártam magamtól” – így Kis.

A nőknél mindkét sprintszámban diadalmaskodott Dara Eszter, míg az ezúttal a hátúszásra szavazó Verrasztó Evelyn kétszáz méteren nyert meglehetősen simán. Kétszáz méter vegyesen Joó Sára volt a legjobb, ő és Verrasztó aztán a Jövő SC váltójával szintén nyert egy újabb aranyérmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik