Sport

Karabaticot is honosíthatják a szerbek

A Magyar Szó írása szerint Douchev-Janics Natasa után Szerbia újabb sportolót szerezne meg magának, csakhogy most egy kissé kétes előéletű kézilabdázót.

Továbbra sem lehet tudni, Douchev-Janics Natasa tud-e majd szerb színekben versenyezni, vagy két évet várnia kell erre, mert a magyar szövetség nem járul hozzá a távozásához.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó mellett azonban a szerbek most egy másik klasszist is kinéztek maguknak, legalábbis a Magyar Szó internetes kiadása szerint. A portál a Sportski žurnal sportnapilapot idézi: a Szerbiai Kézilabda-szövetség ezek alapján igyekszik kihasználni a Nikola Karabatić körüli fogadási botrányt, s hajlandó útlevelet adni a niši születésű átlövőnek, hogy a jövőben a szerb válogatottban lépjen pályára.

Merthogy ahogyan arról mi is beszámoltunk, a francia válogatott világklasszis játékosa saját meccsére fogadott, a Montpellier pedig el is veszítette az egyik bajnokiját az előző szezonban. A bunda miatt eljárás indult ellene, és testvére ellen is.

Veselin Vuković, a szerb válogatott szövetségi kapitánya a sportlapnak megerősítette, hogy érdeklődnek Karabatic iránt, akitől a francia szövetség megvonta a bizalmat.

“Mivel Nišben született, ezért ajánlottam a szerb szövetség vezetőinek, hogy minél előbb lépjen kapcsolatba Karabatić-csal, és ajánlja fel neki a szerb útlevelet, hogy a jövőben a szerb válogatott mezét ölthesse magára” – mondta a szakember.

A szerb szövetség elnöke már egyenesen arról beszél, hogy 2014-ben már szerb színekben léphet pályára a játékos. A Partizan ellen a Montpellier színeiben azonban még játszhat is novemberi találkozójukon – igazán pikáns sztori.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik