Sport

Ljubljanában is simán nyert a Győr

A legnagyobb riválisnak tartott Krim Ljubljana otthonában szerepelt a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. Csapatunk a vártnál is könnyebben gyűjtötte be az újabb két pontot: 31-20 arányban győzte le a szlovén házigazdát. Azaz számunkra elmaradt a ljubljanai krimi.

Amorim kezdte a győri gólgyártást a második percben, majd Szepesi duplázta meg az előnyünket. Az ötödik perc végén Amorim második találata megint kettőre növelte a vezetésünket, majd jött Lekic és így két mesebeli számot is megemlíthetünk: a hetedik percben hárommal vezettünk.

Aztán felváltva estek a gólok, részünkről előbb Löke, majd Görbicz volt eredményes. A félidő felénél aztán emberhátrányban szereztek gólt a szlovének, s ezzel feljöttek egy gólra (5-6). Az első játékrész második felének első pillanataiban következhetett az első hétméteres, ám Görbicz ívelése kapu fölé szállt. A kapufának is hála, hogy az egyenlítés elmaradt, a következő győri gól azonban nem, még ha több mint tíz percet (!) is kellett rá várni.

Orbán találatát követően aztán gyors egymásutánban Görbicz és Löke is gól szerzett, így öt perccel a félidő vége előtt, a meccs folyamán először néggyel vezettünk (5-9). Aztán mielőtt túlzottan megnyugodhattunk volna, négy szlovén gól közben csak Görbicz „egykéjének” örülhettünk, így két perccel a szünet előtt egyre feljött a Krim Ljubljana (9-10). Radicevic duplája nagyon jól jött az első féildő végét jelző sípszó előtt, így háromgólos győri vezetésnél vonulhattak öltözőbe a csapatok (9-12).

Ahogy az első, úgy a második félidőt is Amorim gólja vezette be, majd Radicevic gondoskodott arról, hogy megint négy legyen a közte. Persze a biztos vezetéshez szükség volt Haraldsen mindvégig elképesztően magabiztos kapusteljesítményére. Ezzel együtt megint felzárkózott egyetlen gólra a Krim Ljubljana (13-14), ám a 38. perctől beindult a győri henger. Zsinórban Görbicz, Radicevic, Löke, majd Amorim volt eredményes, így két perc múlva már ötgólos győri előnyt jegyezhettünk fel (13-18). Előbb Rédei-Soós, majd Radicevic gólja hozta vissza az ötös differenciát, Görbicz jóvoltából aztán ötről hatra léptünk a második játékrész felénél (15-21). Rédei-Soós újabb találata után Haraldsen hetest véd, Löke pedig hatra, majd Szepesi hétre növeli a vezetésünket, az 50. percben így lett 17-24. Erre még jött szlovén válasz, ahogy Görbicz újabb találatára is, az utolsó hét perc azonban gála volt a javából, igazi győri diadalmenet! Hat győri gól mellett mindössze egyetlen hazai született.

Löke gólja után egy Görbicz dupla, majd a szlovén találat után kínaiból Radicevic talált be, aztán Kovacsics, kinek találatával megvolt a közte tíz (20-30). Közben Korsós Dorina élete első BL-találkozóján bemutatkozhatott, a végén pedig Hornyák Dóra belőtte élete első BL-gólját, kialakítva ezzel a végeredményt, a tizenegy gólos győri sikert! Három meccs után hat pont, kiütéses győzelem a legnagyobbnak tartott rivális otthonában – kell ennél több? Igen, de arról egyelőre még ne beszéljünk, addig még nagyon hosszú az út…

Gólszerzőink: Görbicz 8, Radicevic 6, Löke 5, Amorim 4, Szepesi és Rédei-Soós 2-2, Lekic, Orbán, Kovacsics és Hornyák 1-1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik