Sport

Már meccsre jár az újraélesztett hokis

Mazzag Dániel (forrás Facebook) a kép bal oldalán (ocskay gábor akadémia, )
Mazzag Dániel (forrás Facebook) a kép bal oldalán (ocskay gábor akadémia, )

Mazzag Dániel csütörtökön már kiment társai jégkorongmeccsére, a kispadról szemlélte csapatát.

Mi is írtunk róla, hogy az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia fiatal játékosa még október közepén, egy Miskolc elleni bajnokit követően lett rosszul a szobájában, szobatársa és a kollégiumi nevelőtanár gyors riasztásának köszönhetően azonban a mentők még éppen idejében érkeztek, és meg tudták menteni Mazzag Dániel életét.

Napokig szigorú orvosi felügyelet alatt volt, majd elkezdett javulni az állapota, időközben pedig haza is engedték. A jegkorongblog.hu pedig már arról ír, hogy Mazzag csütörtökön a kispad mellett állva nézte meg övéi soros mérkőzését.

Fekti István, az akadémia vezetője az oldalnak elmondta, több dolog szerencsés alakulása kellett ahhoz, hogy ne legyen nagyobb a baj. Hozzátette, az összes vizsgálat lezárásáig nem foglalkoznak Mazzag pályafutásának folytatásával.

A fiatal hokisra még vár egy teljes körű genetikai vizsgálat, ezt külföldön készítik majd el, az eredményre pedig két hónapot kell várni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik