Sport

BL: hibátlan maradna a Fradi

A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungária a svéd Sävehof együttesét fogadja.

Nincs megállás a Bajnokok Ligájában, szombaton már a harmadik fordulót rendezik a csoportkörben. Az FTC-Rail Cargo Hungária együttese a C jelű négyesben szerepel, ráadásul nem is akárhogy, ugyanis egy oroszországi győzelem után múlt vasárnap a Larvikot is legyőzte a zöld-fehér csapat, amely így hibátlan mérleggel vezeti a csoportot.

Ezúttal ismét Dabason lépnek pályára a fradis lányok, akik 19 órától a svéd Sävehof gárdáját fogadják, amely eddig két vereségbe is beleszaladt. A svédek támadójátékával nincs gond, 59 gólt dobtak eddigi két találkozójukon, azonban a gárda védekezése már hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis eddig 73-szor találtak be az ellenfelek. Az FTC közben a legtöbb lőtt és a legkevesebb kapott találatot jegyzi a csoportban.

A Ferencváros a hét közben nagy meglepetésre leikszelt a nagyot küzdő Dunaújváros otthonában, így oda lett hibátlan mérlege a honi bajnokságban. A fradi.hu kamerájának nyilatkozó Zácsik Szandra és Pastrovics Melinda is egyetértett abban, hogy nem jött jól ez a botlás a csapatnak, de úgy érzik már mindenki túltette magát a történteken és a svédek elleni ütközetre koncentrál.

Videó – Egy kis kedvcsináló a fradi.hu jóvoltából:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.