Sport

Vas Márton duplája döntött a Graz ellen

A Sapa Fehérvár AV19 hosszabbításban nyert 2-1-re a Graz ellen az osztrák hokiligában.

Legutóbb aznap játszott a Fehérvár a Grazcal, amikor menesztették Kevin Primeau-t a csapat kispadjáról. Akkor sikerült nyerni Palkovics Krisztián és Sille Tamás irányításával, majd a következő, Klagenfurt elleni sikert már az új edzővel, Jan Nelibával érte el a Sapa.

Kedden aztán kikapott Zágrábban a székesfehérvári együttes, majd pénteken újra Graz volt az ellenfél. Apró érdekesség, hogy Primeau-t ezt megelőzően is menesztették, csak épp a válogatottól.

Az első harmadban Adam Munrónak akadt több dolga a kapusok közül, azonban lehozta kapott gól nélkül a Fehérvár. A rendes játékidő felénél kettő az egyben vihettük a korongot a grazi kapura, Vas Márton góllal fejezte be az akciót.

Neliba a védekezés rendbetételét tűzte ki célul, a védelem pedig jól is zárt a hajráig, az 54. percben azonban emberfórból egyenlítettek az osztrákok. 15 másodpercre voltak a csapatok a szétlövéstől, ám méga ráadásban újra Vas villant, a „Volán” így mind két pontot otthon tudott tartani.

Eredmény – EBEL
Sapa Fehérvár AV19-Graz 99ers (osztrák) 2-1 (0-0, 1-0, 0-1, 1-0)
Gólszerzők: Vas (30., 65.), illetve Day (54.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik