Sport

Átszervezés a válogatottaknál

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége elfogadta Rátgéber László férfi szövetségi kapitány beszámolóját, és úgy döntött, hogy új struktúrát vezet be a nemzeti csapatoknál.

A vezetőség csütörtök este ült össze Győrben, s a tanácskozáson – a szakmai bizottság szerdai állásfoglalásához hasonlóan – elfogadta a december 31-ig szerződéssel bíró szakvezető beszámolóját. A férfi válogatott szeptemberben három győzelemmel és öt vereséggel zárta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben, és 1999 óta sorozatban a hetedik kontinenstornájáról maradt le.

Az elnökség úgy határozott, hogy a jövőben egy-egy szakmai igazgató felügyeli az összes női, illetve férfi utánpótlás és felnőtt válogatott csapat munkáját. A női és férfi szövetségi kapitány személyéről a szakmai igazgatók kinevezése után – azok bevonásával – döntenek majd.

Október 12-én az MKOSZ elnöksége közös megegyezéssel szerződést bontott Stefan Svitekkel, akinek az irányításával a női válogatott ugyancsak lemaradt a jövő évi Eb-ről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik